Hamilton nem bánja, hogy csak passzív csodálója a Ferrarinak

Lewis Hamilton, a Mercedes piltóája sohasem ragadta, hogy nagy rajongója a Ferrarinak, autóikból is van neki pár darabja, de azt nem bánja, hogy a gyártó F1-csapatával nem kötött szerződést.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, in the garage

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, in the garage

Steve Etherington / Motorsport Images

A Ferrari volt csapatfőnöke, Stefano Domenicali, akitől 2014-ben vált meg a csapat, azóta pedig elmondta, az olasz csapat több tárgyalást is lefolytatott Lewis Hamiltonnal arról, hogy esetleg Maranellóba csábítsák a brit világbajnokot.

A szakember, aki azóta már a Lamborghini vezérigazgatója, a Resto del Carlino nevű lapnak adott interjút: „Akkoriban sajnos nem voltak megfelelőek a feltételek ahhoz, hogy Hamiltont a Ferrariba tudjuk hozni.”

„Voltak általános megbeszélések, de szerződésekről nem esett szó, de túl rögös volt akkoriban az utunk. Visszanézve, roppant büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem Raikkönen csapatának, amikor 2007-ben egy ponttal meg tudta verni Lewis Hamiltont.”

Még több F1 hír:

Hamiltont, aki végül a Mercedesnél maradt, a Sky Italia is megkérdezte Domenicali megkereséséről Monzában. A kérdés úgy szólt, bánja-e, hogy soha nem versenyzett a Ferrarinál. A hatszoros világbajnok egy szóval elintézte a kérdést: „Nem.”

A Mercedes pilótája azonban ettől még nagy becsben tartja a Ferrari autóit, néha vásárol is egyet: „Sosem titkoltam, mindig is nagy rajongója voltam a Ferrariknak, van is kettő otthon. Remélhetőleg még a karrierem vége előtt versenyezhetek ellenük.”

Ez volt a csapat búcsúajándéka Claire Williamsnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hatalmasat fordult Gasly élete, mióta elküldték a Red Bulltól
Következő cikk Míg Gasly élete első győzelme felé haladt, Kvjat taktikája széthullott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország