Hamilton nem bánja a hibás brazíliai döntést

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője elmondta, hogy nem bánja az elhibázott stratégiai döntést, hiszen így sokat tudtak tanulni a Brazil Nagydíjból. De a 34 éves pilóta hozzátette, nem akar még egy ilyen hétvégét.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 on the grid

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Brazil Nagydíj vége felé bejött a safety car, a Mercedes pedig felajánlotta Hamiltonnak, hogy bejöhet a friss, lágy gumikért. Ugyanakkor a német istálló elszámolta magát azzal kapcsolatosan, hogy a brit pilóta hány pozíciót veszíthet ezzel, illetve azt gondolták, hogy a biztonsági autó hamarabb fog bejönni.

A futam után a technikai igazgató, James Allison elmondta, megengedték Hamiltonnak, hogy ő hozza meg a döntést anélkül, hogy a teljes mértékben pontos információval látták volna el a hatszoros világbajnokot. Allison szerint ostoba és újonc-hibát vétettek.

Lewis Hamilton az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki napján elmondta, hogy átbeszélte a dolgot a csapatával, és leszűrték a tanulságokat.

„Ez nem jelent óriási drámát. Nem hiszem, hogy ez történt volna, ha még a bajnoki címekért harcoltunk volna. Kísérleteztünk, próbáltunk kockázatot vállalni. De jó dolog, hogy megtapasztaltuk ezt is.”

„Valószínűleg többet tanulunk egy ilyen hétvégéből, mint pár olyan hétvégéből, amikor minden gond nélkül megy. Csak nyitottan kell beszélnünk erről. Személy szerint én hoztam meg végül azt a döntést, hogy bejöjjek a bokszba.”

Még több F1 hír:

„Megkaptam a lehetőséget a döntésre, viszont kicsit fals információval láttak el. Egyik dolog követte a másikat, a safety car tovább maradt kint, ilyesmik… természetesen utólag mindig jó visszatekinteni a dolgokra, és ha visszamehetnénk az időben, ma már máshogy csinálnánk.”

„De nem bántam meg a dolgot, mert elég sokat tanultunk belőle, és egy kicsit már ezen a hétvégén is alkalmazhatjuk az előző hétvégéből tanultakat, és majd jövőre is hasznunkra lesz ez a tapasztalat.” – mondta Hamilton.

A brit elmondta, az a céljuk, hogy Abu Dhabiban már ne kövessenek el ilyen hibát.

„A Brazil Nagydíj egyértelmű, hogy nem a kiváló versenyeink közé tartozik. De szerintem nagyon fontos elismerni a hétvége jó részeit is, ahelyett hogy mindig csak a negatívumokra fókuszálnánk.”

„Nyilvánvalóan a negatívum az, hogy nem sikerült abban a pozícióban végeznünk, ami könnyen meglehetett volna: simán második vagy harmadik lehettem volna. Persze jó elismerni a hibáinkat is, de a pozitívumokat is látnunk kell. És sok pozitívum is volt a brazil hétvégében.”

További híreink:

„Nem akarok még egy ilyen hétvégét, szóval mindent megfelelően kell csinálnunk a szezon utolsó versenyhétvégéjén, teljes gőzzel előre kell mennünk továbbra is.” – zárta Hamilton.

Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas csak a mezőny végéről kezdheti majd meg az Abu Dhabi Nagydíjat, mivel a Brazil Nagydíjon motorhibája volt, így új elemeket hoztak az idény 21. versenyére.

„Természetesen sokkal fájdalmasabb lenne a rajtbüntetés, ha még harcban lennék a világbajnoki címért. De már minden eldőlt, ezt el kell fogadnom. Tudom, milyen megközelítést kell alkalmaznom vasárnap ahhoz, hogy a maximumot hozzam ki belőle. Biztos vagyok benne, hogy tudok mit tenni azért, hogy jól zárjuk az évet.”

„Elfogadom a dolgot és kihívásként tekintek rá – legalább lesz egy „edzés”, ahol gyakorolhatom az előzéseket.” – nyilatkozta Bottas.

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen látta a jövő évi terveket, és szerinte a címért fog harcolni
Következő cikk Hamilton nem fél a fiataloktól, és egészségesebb, erősebb, jobb mint valaha

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország