BRÉKING

Hamilton nem akarja unalmasan megvédeni a bajnoki címét a Forma-1-ben

2008 és 2014 Forma-1 világbajnoka csak remélni tudja, hogy izgalmasabb lesz számára a szezon, mint azt sokan előre vizionálják.

szerző: Kurucz Ádám

A tavalyi év igazán különleges és felejthetetlen volt Lewis Hamilton számára, hiszen hosszú idő után újra egy nagyon gyors és versenyképes autó dolgozott alatta, ami ráadásul messze a mezőny fölött állt.

Hamilton azonban a technikai meghibásodásoknak köszönhetően is hátrányba került a német csapattársához képest, de végül sikerült felállnia a padlóról, két alkalommal is, és az utolsó versenyen Abu Dhabiban megnyerte a bajnokságot.

Ez a harc, vagy a 2008-as év volt a keményebb Felipe Massa ellen?

„Valószínűleg Nico ellen keményebben kellett dolgoznom, mivel ugyanazt az autót vezettük, ami egyre jobb és jobb lett.” – mondta a brit Autosport hasábjain a kétszeres világbajnok brit.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Tekintve a Mercedes téli tesztjét, és a jelentéseket, nagyon könnyen előfordulhat, hogy idén is Hamilton és Rosberg fog harcolni a címért. Sőt, a W06 előnye nagyobb lehet, mint az előd esetében, ami sokkolhatja a rajongókat és a riválisokat.

„Azt gondolom erről, hogy sokkal izgalmasabb, amikor egy másik csapat ellen harcolsz, és azon nősz fel a Forma-1-ben, amikor látod, hogy két csapat versenyzője küzd egymás ellen.”

http://youtu.be/TotxVL7_ABE?t=3m15s

„Természetesen az is izgalmas tud lenni, amikor a csapatodon belül harcolsz, de az más, amikor a rivális istállókkal küzdesz meg a győzelemért. 2008-ban például a Ferrari kiemelkedően gyors tudott lenni az olyan pályákon, mint Silverstone, ahol több nagyobb sebességű kanyar van. Addig a közepes és alacsony kanyarokban a McLaren mindig jobb volt náluk. Egyszerűen próbálod minimalizálni a veszteségeket azokon a versenyeken, ahol gyorsabbak nálad.”

„Élveztem ezt a csatát, plusz meg akartam verni azt a srácot, aki mellettem ült. Ilyenkor két legyet üthetsz egy csapásra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso 20 év emlékét vesztette el a becsapódást követően: Nagyon félrebeszélt a spanyol világbajnok
Következő cikk Mirror: Lehetséges, hogy Alonso már soha nem tér vissza a Forma-1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország