Hamilton: nem a vezetés ad igazi célt az életemnek

A hétszeres Forma-1-es világbajnok a pályán mindent elért, amit versenyző elérhet, azonban mégsem erre a legbüszkébb. A brit pilóta gyakran hívja fel a figyelmet a társadalmi problémákra és több programot is indított az elnyomott társadalmi rétegek megsegítése érdekében.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton 2020-ban hozta létre saját bizottságát, hogy megvizsgálja, hogyan lehetne a motorsportot felhasználni az alulreprezentált háttérrel rendelkezők segítésére a természettudomány, a technológia és a matematika tanulása terén.

A Mercedes tavaly indította el Ignite névre keresztelt jótékonysági kezdeményezést, amely több mint ötmillió font kezdőtőkével támogatja a sokszínűséget és az elfogadást elősegítő projekteket.

„Amikor valóban látod a lépéseket, amelyeket teszel, érzed a hatásukat, akkor rájössz, hogy ez mennyit segíthet a fiataloknak, akiknek nem lett volna lehetőségük gyárakban dolgozni mérnökként“ - fogalmazott Hamilton.

Még több F1 hír:

„Többet akarok tenni, és azt kívánom, bárcsak már most megváltozhatnának a dolgok. De tudom, hogy mindig időbe telik az alapok lerakása és a tényleges hatás elérése“ - tette hozzá a brit versenyző.

„Ha az oktatásba fektetsz, az különösen hosszú időbe telik. Több fiatal mérnöknek kellene érkeznie a kisebbségben lévő társadalmi rétegekből, meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy egyetemre mehessenek. Ez hosszú út, évekig eltarthat. Az ember mindig azt kívánja, bárcsak gyorsabban menne“ - fogalmazott a pilóta.

 

„Szeretek gyerekekkel foglalkozni, és ez ad igazi célt az életemnek, sokkal többet, mint az autóvezetés. Erre idővel jöttem rá. A múltban sokat gondolkoztam azon, hogyan kaptam meg ezt a lehetőséget. Miért voltam rá képes? Miért jutottam a csúcsra? És talán egy ilyen platform, mint az Ignite, valódi segítséget nyújthat a fiataloknak.“

„Fontos az alulreprezentált háttérrel rendelkezők segítése a motorsportban, hogy ezzel is önbizalmat adjunk nekik, hogy elhiggyék, ők is bekerülhetnek a sportágba“ - mondta Hamilton.

Cunoda a szüleit hívta fel először a szerződéshosszabbítása után, de az apjának voltak kétségei

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt: Leclerc kiváló versenyző és bajnok, de még „hiányzik belőle valami”
Következő cikk Haas: Schumacher hozzáállása nem volt megfelelő Ausztriában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország