Hamilton nehezen hiszi el, hogy majdnem 30 ponttal vezet Vettel előtt

Lewis Hamilton ledolgozta a hátrányát Sebastian Vettel ellen, és most már ő az, aki egy kényelmesnek mondható előnnyel vezet a 2017-es kiírásban.

Egészen az Olasz Nagydíjig Vettel állt az élen. A Ferrari versenyzője Monzában elvesztette a vezető pozícióját, de Szingapúrban csak három egység volt a hátránya. A szombati időmérő nagyon jól alakult a négyszeres világbajnoknak, hiszen a pole-ban zárt a két Red Bull és a finn csapattársa előtt, míg a Mercedesek csak az ötödik és a hatodik helyre tudták bevinni a gépeiket.

Vasárnap azonban az első 100 méterig tartott a Ferrarik versenye, miután összeütköztek egymással és Max Verstappen Red Bulljával. A végén még Fernando Alonso is kapott az ütközésből, aki noha harmadikként fordulhatott el az első kanyarban, végül fel kellett adnia a küzdelmet.

Hamilton a szingapúri futamot megnyerte és már 28 pont az előnye. A brit világbajnok nehezen hiszi el, hogy ekkora lett az előnye, egyik pillanatról a másikra.

„Nehéz elhinni, miközben ez volt a 60. nagydíjgyőzelmem. Nem tudom, miért, de nehéz elhinnem ezt a különbséget. Ez egy nagyon hosszú verseny volt, és egyértelműen belementem abba, hogy a hétvége a károk minimalizálásról fog szólni.”

„Ha Kimi mögött ragadtam volna, akkor az ötödik helyen érhettem volna célba. Sokkal rosszabbul is kijöhetett volna a lépés. Végül azonban sikerült nyernem, és hálás vagyok ezért. Nagyon keményen dolgoztunk csapatként. Nyilván a körülmények szerencsések voltak számunkra, és minden egy másik forgatókönyv szerint alakult.”

Hamilton az előnye tudatában sem fog változtatni a vezetési stílusán, így agresszív, mégis óvatos marad.

„Semmin sem fogok változtatni, mert ez működik. Bármi is legyen ezt illetően, nincs okom változtatni. Az egyensúly tökéletes azt illetően, hogy egyszerre legyek agresszív, és óvatos. Szóval a képlet működik, ezért továbbra is így fogok versenyezni.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Sebastian Vettel
Csapatok Mercedes , Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek