Hamilton nagyon érzi Szingapúrt, Bottas összetörte a Mercedest

Lewis Hamilton sokkal elégedettebb lehet az első nap után Szingapúrban, addig Valtteri Bottasnak nemcsak az autótöréssel voltak gondjai. Egyelőre a finn hátránya jelentős.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Valtteri Bottas az FP1 utolsó felében igencsak odavágta a gumifalhoz a Mercedest. A csapat azonban remek munkát végzett az összeszereléssel, és délután folytatódhatott a munka. A finn azonban nem érzi azt, hogy minden rendben lenne. Jelenleg igen nagy a differencia a két pilóta között, de a hétvége csak most következik.

„Ez egy kicsit nehéz és trükkös nap volt számomra. Volt egy kisebb incidensem az első szabadedzésen, ami miatt korábban ért véget számomra a munka. Az én hibám volt az eset, amit sajnálok. Az autó hátulja megindult az alagútban, és onnan már nem tudtam mit tenni, nekicsúsztam a falnak. Nagy árat fizettem ennek, de ez még mindig jobb most, mint később. Ezek a dolgok mindig benne vannak ezen a pályán.”

„Egyelőre nem tudok pontosat mondani a hétvégéről, mert sok mindent kell még ellenőriznünk. Nem volt teljes a programon, szóval nem vagyok biztos abban, hogy minden a helyén van számomra, kezdve a gumikkal. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy nem tudok gyorsabban menni, miközben 1 másodperccel elmaradtam a tempótól. Kicsit trükkös volt és furcsa.”

„A kormányrendszernél nem éreztem mindent rendben. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán éreztem, hogy nem stimmel. Küszködtem azzal, hogy az autót magaménak érezzem. Ez nem 100%-os, de nyilvánvalóan még utána kell járni a dolgoknak. Remélem, hogy minden rendben lesz a hétvégére, és a Q3-ban a lehető leggyorsabbak leszünk, ahol igazán számít. Minimalizálni kell a károkat az edzéseken, ami most nem sikerült, de úgy érzem, hogy mindhárom csapat közel lesz egymáshoz.”

 

Lewis Hamilton már szerencsésebb volt, hiszen tiszta napot zárt a másik Mercedesszel, amivel este a második edzésen a leggyorsabb tudott lenni. „Ez egy jó nap volt, de annyira meleg van odakint, ami mindig sokkol az autóba ülve. Ez egy hosszú és kanyargós pálya, és odabent azt érzed, hogy szaunában vagy. De mint mondtam, ez egy jó nap volt, és sikerült teljesítenünk a programot. A fejlesztésekkel is jó munkát végeztünk, szóval igazán elégedett vagyok.”

„Az esti fejlődéssel nagyon elégedett voltam. Sokkal jobban éreztem az autót, mint korábban. Remélem, hogy ez a hétvégén is így lesz. Még kell pár dolog, amiket a helyükre rakunk, de azt hiszem, egy jó alappal rendelkezünk. Nagyon élvezem odakint a körözgetést, hiszen ez egy szenzációs helyszín. Mint mondtam, határozottan van néhány olyan terület, ahol javíthatunk az autón. Ilyen a fékezés is. Mindenhol lehet még egy kicsit javítani.”

„Ez mind egy puzzle-darab, amiket a helyükre kell rakni. Azt a különleges kört keresem, amit tavaly sikerült megfutnom. A kiindulási pont rendben van, de még mindig van dolgunk. A Red Bull pedig nagyon gyorsnak tűnik. Szóval izgatottan várom a folytatást. Ma nyilvánvalóan én voltam a leggyorsabb, de nagyon közel voltak. Független attól, hogy Max tökéletes kört ment vagy sem, elég versenyképesnek érzem magam.”


Egy régebbi felvétel a versenyautózás világából, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy adott esetben milyen káosz alakulhat ki a bokszutcában. Ritkán lát hasonlót az ember. Érdemes megnézni a Ferrarikat, hogy mit csinálnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nagyon erősnek érzi a Red Bullt, Albon második sort akar Szingapúrban
Következő cikk Perez megrovást kapott, de megbeszélte az esetet Magnussennel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország