BRÉKING

Hamilton nagyon értékes a Mercedes és az F1 számára is: Egy igazi szupersztár

Ennek tudatában Lewis Hamilton keményebb tárgyalófél lehet a Mercedesnél, de Toto Wolff nem aggódik amiatt, hogy nem tudnak majd megállapodni egymással.

Mint ismeretes, Hamilton és a Mercedes között megkezdődtek az egyeztetések az új szerződésről, hiszen a jelenleg érvényben lévő kontraktusuk az év végén lejár. A korábbi pletykák szerint nagyon sok pénzről van szó, amit Niki Lauda tagadott.

A Mercedes csapatának első embere Jerezben a riporterek előtt elmondta, nem igazán aggódik a jelenlegi helyzet miatt:

„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ki az a Lewis Hamilton. Azt hiszem, Lewis az elmúlt két évben versenyzőként, és mint magánszemélyként, személyiségként is nagy átalakuláson ment keresztül. Egészen közelről figyelhettem azt, hogy miként fejlődik, és miként kezeli másképp a helyzeteket. Többek között emiatt is lett bajnok a Mercedesszel, mindamellett, hogy egy pokolian gyors versenyző.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Senki nem kérdőjelezi meg azt, hogy ő mennyire tehetséges és mennyire értékes számunkra, valamint a Forma-1 számára. Ő egy szuper-sztár, aki részt vesz a közösségi médiában és nagyon nagy erővel bír. Rengetegen kedvelik, követik őt, ami mindig nagy erény tud lenni, ha az ember azt a megfelelő módon kezeli, irányítja. Ő jól csinálja, amit csinál, és mi ebbe nem szólunk bele. Mi egyszerűen csak azt szeretnénk, hogy jól végezze a munkáját és ez így is van.”

„Fontos, hogy bízzunk egymásban, amikor az új szerződésről beszélünk és hiszek abban, hogy minden könnyen megy majd. A kapcsolatunk nagyon jó és egy szilárd alappal rendelkezünk, ami sokat érhet számára is, mivel tudja, hogy itt van a legjobb lehetősége arra, hogy újra bajnok legyen. Nagyon meglepne, ha egy másik irányt választana…”

http://youtu.be/FZHNWggeyzs?t=56m6s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A számok nem hazudnak, akkor a Lotus sem: minden az E23-ról
Következő cikk Szenzor, rövidzárlat, sosem látott megoldások: McLaren MP4-30

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország