Hamilton nagyobb kreativitást várna az F1-től a második versenyekre

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha a Forma-1 kreatívabb lenne a hétvégék formátumával azokon a helyszíneken, amelyen több versenyt is rendez a sport.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 with the trophy

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 with the trophy

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A koronavírus-járvány miatt csak közel 4 hónapos késéssel tudott elindulni a Forma-1 2020-as szezonja, és mivel a világon még mindig sok országot sújt keményen a vírus, így egyelőre csak 10 verseny helyszínét és időpontját erősítették meg hivatalosan.

Ráadásul a 10 versenynek „csak” 8 helyszín ad helyet, mivel Spielbergben duplázott az F1, és ugyanerre készül Silverstone esetében is. Emellett a hírek szerint komoly esély lehet arra is, hogy Bahreinben is két versenyt rendezzen az F1.

A Forma-1 pedig több ötlettel is előállt annak érdekében, hogy a második futam ne az első „másolata” legyen: a kvalifikációs futamok ötletét dobták be először, és bár a csapatok többsége támogatta az elképzelést, a Mercedes nem, így nem tudta keresztülvinni az akaratát a sport.

A másik ötlet az volt, hogy más gumikeverékek legyenek elérhetőek a második versenyre – ez részben meg is valósult, hiszen bár Ausztriában még nem változott a gumikiosztás a második versenyre, de a silverstone-i második futamon más keverékek lesznek elérhetőek.

Még több F1 hír:

Eközben láthattuk az Osztrák és a Stájer Nagydíjat, és bár csak Sergio Perez végzett mindkét futamon ugyanabban a pozícióban – a hatodik helyen -, viszont azt láthattuk, hogy száraz körülmények között nem változott sokat az erősorrend.

A Mercedes hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton pedig úgy gondolja, az F1-nek kreatívabbnak kellene lennie, és ki kellene találnia valamit, hogy valamelyest felfrissítsék a második futamokat.

„Egyértelműen azt gondolom, hogy a Forma-1-nek meg kellene próbálnia kreatívabbnak lennie, de nem tudom, hogyan. Nekem nincs válaszom erre, viszont szerintem önmagában a más gumikeverékek egyáltalán nem fognak különbséget jelenteni – számunkra biztosan nem.”

„Az egész kérdés a formátumot érinti. Nagy kár, hogy egy dupla futam esetén nem mehetünk fordított vonalvezetéssel, de nyilvánvalóan egyik pályát sem úgy tervezték, hogy számoltak volna ezzel az eshetőséggel.”

A két különböző vonalvezetésen való versenyzés Bahrein esetén is felmerült, amely aszfaltcsík az egyik versenyt egy „majdnem ovál” vonalvezetésen rendezhetné meg, amennyiben több versenyt is rendez Bahrein.

Azonban Hamilton azt is hozzátette, örül annak, hogy nem valósult meg a fordított rajtrácsos formátum a Forma-1-ben, hiszen szerinte zűrzavar lett volna az egészből.

„Ha elöl végeztünk volna, és emiatt kellett volna hátulról indulnunk, az nagyon nehéz helyzetbe hozott volna minket. Azon gondolkozom, hogy vannak-e más sorozatok, akik máshogy csinálnak valamit, és amelyekre vethetnénk egy pillantást.”

„Két versenyünk lesz Silverstone-ban, és egyértelműen kitalálhatnánk valamit, amivel feldobhatnánk a második versenyt.” – mondta a hatszoros világbajnok.

Eközben sajtóhírek szerint már biztos, hogy ki lesz a Mercedes egyik versenyzője 2021-ben.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 on the grid

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 on the grid

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Tudjuk, hogy a teljesítményünk nem felel meg a várakozásoknak
Következő cikk Vettel: Jó, hogy a Stájer Nagydíj után rögtön vissza tudunk térni a pályára…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország