BRÉKING

Hamilton mostanában csak bepótolja az éveken át kihagyott partikat!

Lewis Hamilton „szegényesnek” fémjelezte társadalmi életét a felszabadulása előtt. A brit bajnoknak rengeteget kellett dolgoznia azért, hogy eljusson a mai önmagához. Most csak kiélvezi azt, amiért keményen megdolgozott.

Három világbajnoki cím megnyerése után Lewis Hamilton még nem fáradt el. A brit azonban nem csak a pályán teljesít a maximumon, hogy megszerezze negyedik bajnoki trófeáját. A nagyszabású életmódja eddig semmilyen hatással sem volt a pályán mutatott teljesítményére. Sokak szerint Hamilton a Forma-1 legjobb nagykövete – beleértve Bernie Ecclestone-t is – de ennek ellenére a címvédőt még most is sok kritika éri. Az érintett pedig elmondása szerint szeret más lenni.

Amikor Lewis Hamilton 2007-ben a McLarennél berobbant a Forma-1-be, egyszerűen nem tudta feldolgozni a körülötte lévő felhajtást. Ehhez pedig a bőrszíne is hozzájárult. „Mi vagyunk az első fekete család ebben a sportban ilyen sikerrel. Mindig olyan érzésem volt, hogy kétszer úgy kell dolgoznom és kétszer olyan udvariasnak és visszafogottnak kell lennem, hogy végre kitörjek és azzá az emberré válhassak, aki ma vagyok. Ez a nyomás mindig is ott volt, és ezt sosem volt egyszerű elviselni. Azonban felszabadítottam magam.”

„Életem nagy részében túl szigorú és túl komoly szabályok között éltem, miközben túl sok dolgot csináltam egyszerre. Az életemet a munkámnak szenteltem, így a társadalmi életem elég szegényes volt. Amikor a barátnőm megkért, hogy menjünk el valahova, egyedül küldtem bulizni, mert másnap edzenem kellett. Ez idegesített és nem igazán tett jót a magánéletemnek.”

A jövőben Hamilton még több programot tervez a pályán kívül: „Ahelyett, hogy nyomom a gázt, még intenzívebben akarok élni. Nem akarok öreg emberként olyan érzéssel visszatekinteni az életemre, hogy sok mindent kihagytam. A legjobb versenyzőnek lenni, miközben élvezem az életet a pályán kívül is – na ez a lényeg!” – foglalta össze a brit az életfilozófiáját.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A barcelonai tesztek koronázatlan királya: Nico Hülkenberg!
Következő cikk A Force India idén a Red Bullt és a Williamst is megszorongatná!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország