Hamilton: „Mint mindig, most is rendkívül keményen kell küzdenünk a győzelemért”

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is nagyon várja már a folytatást a Mercedesnél. A brit és a finn pályára viheti az autót Silverstone-ban egy shakedown keretén belül, aminek az ideje alatt maximum 100 kilométert tehetnek meg.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Mercedes AMG

A Mercedes ma tartotta meg a bemutatóját, melynek ideje alatt először digitális formában leplezte le az új autóját. Korábban az INEOS és a Mercedes közös eseményén már láthattuk az új festést, és immáron az W11 is megérkezett.

Még több F1 hír:

„Egy nagyon nyugodt és fókuszált légkör vesz körül bennünket. Mindannyian tudjuk, hogy egy munka áll előttünk, amit el kell végeznünk, és olyan eredményeket kell elérnünk, amiket célként felállítottunk magunk előtt.” - mondta Hamilton.

„Keményen dolgozunk annak érdekében, hogy megpróbáljunk a lehető legjobb módon felkészülni. Nem érezzük magától értetődőnek azt, hogy versenyeket és bajnokságot nyerjünk. Tudjuk, hogy rendkívül keményen kell küzdenünk ezért, mint minden évben. A kezdetektől fogva így gondolkodunk.” - fogalmazott Hamilton.

Mercedes AMG F1 W11 nose detail

Mercedes AMG F1 W11 nose detail

Fotó készítője: Mercedes AMG

Mindkét versenyző nagyon intenzíven készült az új szezonra. Hamilton például soha nem volt ennyire száraz az izomzatát tekintve, és elmondása szerint még mindig van rajta némi felesleg. A brit számára kiváltság, hogy egy ilyen vezethet.”

„Nagyon nagy kiváltság az, hogy Valtteri és én vagyok az, aki ezt az autót vezetheti. Izgatottan várom, hogy kinyújtsam benne a lábaimat. Folyamatosan tartottam a kapcsolatot a mérnökökkel, és megpróbáltam szemmel tartani azt, ami a gyárban történt. A mai egy izgalmas nap, és végre személyesen is megnézhetem azt, hogy a csapat milyen keményen dolgozott az autón. Versenyzőként mindig nagyon izgatott vagy, amikor visszatérsz az autóba.”

Természetesen Bottas is rendkívül izgatott: „Néhány héttel ezelőtt tértem vissza a gyárba a csapathoz a mérnökökkel való egyeztetés miatt. Azóta folyamatos kapcsolatban vagyunk egymással. Nagyon érdekes számomra, hogy egyre inkább bekapcsolódok a munkába, és megismerjük az új autónk tulajdonságait az idei küzdelem során.”

Mercedes AMG F1 W11 detail

Mercedes AMG F1 W11 detail

Fotó készítője: Mercedes AMG

„Egy új autó fejlesztése és megépítése soha nem történik magától értető módon. Minden csapattagtól ez óriási erőfeszítést igényel. Most azonban a dolgok tényleg beindulnak, és nagyon izgatott vagyok, hogy a végre megkapom a lehetőséget az új autó vezetésére. Vártam már, hogy újra a volán mögé üljek.”

James Allison, a Mercedes technikai főnöke: „A shakedown mindig is fontos volt, de idén különösen értékes lehet. Ezzel esélyünk lesz átnézni a dolgokat a téli tesztek előtt. Ha minden jól megy, akkor jó helyzetben leszünk ahhoz, hogy a tesztnap reggelén kiguruljunk a garázsból, és megkezdjük a körök gyűjtését.” - mondta a szakember, aki hozzátette, a kevesebb tesztelési lehetőség még inkább arra motiválja őket, hogy mindent kihozzanak a lehetőségeikből.


Hivatalos felvételeken a 2020-as Red Bull, amit a Honda motorja kelt életre. Az RB16-ot először Max Verstappen vihette pályára Silverstone-ban egy shakedown keretén belül, zár kapuk mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Vandoorne Hamilton és Bottas új csapattársa lett
Következő cikk Már a Mercedes is beveti a Ferrari által behozott SIPS-konstrukciót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország