Hamilton: Mindig tüske leszek Domenicali cipőjében!

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton kijelentette, hogy a visszavonulását követően sem tervez teljesen eltávolodni a Forma-1 közeléből, és szeretne tüske maradni a vezérigazgató Stefano Domenicali cipőjében.

Hamilton: Mindig tüske leszek Domenicali cipőjében!

Az utóbbi időben egyre többen szólalnak fel társadalmi kérdésekben a Forma-1 világában, amelynek élére Lewis Hamilton és Sebastian Vettel állt. Utóbbi versenyző a szezon végén visszavonul a formulaautózás királykategóriájától.

Hamilton pedig ennek kapcsán azt nyilatkozta, hogy reméli, a fiatalabb pilóták is hasonlóan fognak tenni, de szerinte nem könnyű a helyzetük, és F1-es pályafutása elején még ő sem szólalt fel:

Még több hír:

„Nem könnyű a most érkező fiataloknak. Remélhetőleg életük egy bizonyos szakaszában ők is eljutnak erre a pontra. Huszonévesen én sem jártam itt, azt gondolom, hogy a folyamat az út része.”

„Remélem, a jövőben több fiatal fog felszólalni, mert ez a felelősségről szól, illetve azokról az emberekről, akik ezt az iparágat és a csapatokat vezetik. Számon kell kérnünk rajtuk, hogy a helyes dolgokat tegyék.”

Ennek kapcsán Hamilton utalást tett arra, hogy ha távozik is a Forma-1-es mezőnyből, akkor is meg akarja tartani ezt a szokását, és „tüske” lesz a vezérigazgató Stefano Domenicali cipőjében.

„Akkor is ilyen leszek, amikor már nem versenyzek. Még ha távolról is, de mindig is a Forma-1 rajongója leszek. És remélem, hogy Stefano még nagyon sokáig itt lesz. Én pedig ott leszek a telefon másik végén, és azt mondom, hogy ’hé, miért nem csinálod ezt? Ezt nem csinálod eleget’.”

„Tehát mindig is én leszek az a tüske a cipőjében, aki remélhetőleg érdekes beszélgetéseket tud elindítani” – tette hozzá Hamilton a RaceFans tudósítása szerint.

Steiner: A szurkolók imádnák, ha ez a páros állna össze a Haasnál...

megosztás
hozzászólás
Az F1-vezérigazgató nyilatkozata nem érdekli, 5 éven belül Forma-1-es pilóta akar lenni a brit pilótanő
Előző cikk

Az F1-vezérigazgató nyilatkozata nem érdekli, 5 éven belül Forma-1-es pilóta akar lenni a brit pilótanő

Következő cikk

Az FIA kijelentette: nem adnak F1-es szuperlicencet Colton Hertának

Az FIA kijelentette: nem adnak F1-es szuperlicencet Colton Hertának