Hamilton miért használt „kam” sisakot a Pirelli tesztjén?

Egyre inkább bonyolódik az ügy a Mercedes és a Pirelli privát tesztje körül, ami lehetséges, hogy komoly büntetést von majd maga után.

A korábbi jelentések szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt ezekben a napokban dönt arról, hogy az ügy a Nemzetközi Bíróság elé kerüljön, vagy sem. Ha Todt úgy dönt, hogy a magasabb szerv elé viszik az ügyet, akkor még ebben a hónapban megkezdődhet a meghallgatás a Mercedes és a Pirelli tesztje kapcsán.

Az olasz gumigyártó magasra emeli a kezeit, és mossa azokat, miután elmondásuk szerint a szabályoknak megfelelően jártak el Barcelonában, és soha nem kértek 2013-as autót a Mercedestől. A Red Bull és a Ferrari erősen kifogásolja a tesztet, és mindenképpen büntetést, vagy egy hasonló privát körözgetést vár az aktuális modelljével.

A legendás olasz istálló is tesztelt már idén a Pirellivel Bahrein után, de akkor a Corse Clienti részeként a 2011-es modell gurult pályára Katalóniában. A Pirelli hozzátette, a Ferrarihoz hasonlóan a Mercedes semmilyen előnyre nem tett szert a gumikat illetően, miután egy idei keverék sem került fel a W04-esre.

Az azonban már megint egy más kérdés, hogy milyen elemek és megoldások kaptak helyet a Mercedesen az 1000 kilométeres teszten… A riválisok szerint ez hatalmas és jogtalan előnyt jelent, ami nem maradhat magyarázat, vagy büntetés nélkül.

A Gazzetta dello Sport, a La Stampa és az olasz Autosprint is egy érdekes részletre hívta fel a figyelmet a Mercedes tesztjét illetően, amikor is állítólag Hamilton egy teljesen más sisakfestésben gurult pályára, hogy senki se ismerje fel őt. A teszt május 15. és 17. között zajlott.

Május 16-án Hamilton a hivatalos Twitter oldalán keresztül egy Egyesült Államokban (Orlando) készült képet osztott meg a rajongóival, de akkor már nem tartózkodott ott, ami a képet kísérő szöveg is erősen sejtethet.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Gazzetta kérdésére válaszolván: „Ha ez egy nyilvános teszt volt, akkor a pilóták miért használtak más sisakot, melyek alapján nem voltak felismerhetőek? A mi véleményünk erről az, hogy egyértelműen megsértették a szabályokat, miután a 2013-as autójukkal körözgettek, ami nem megengedett.”

Horner mindeközben megvédte a Ferrari, hiszen az olaszok tesztje teljesen más körülmények között zajlott.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING