Hamilton miatt nem volt elég gyors Bottas kiállása Monacóban

James Vowles, a Mercedes stratégiáért felelős igazgatója arról beszélt, hogy miért vesztettek egy kis időt Valtteri Bottas monacói kiállásánál, így az is kiderült, hogy egy nüanszon múlt a dolog.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 battle in the pit lane

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Mercedes a Monacói Nagydíjon kettős bokszkiállást akart végrehajtani, miután bejött a safety car. Viszont a finn kiállása nem volt tökéletes, végül pedig Max Verstappen, majd a második kiállásánál Sebastian Vettel is elé került, a versenyt pedig a 3. helyen fejezte be Monacóban. A Mercedes stratégiáért felelős igazgatója, James Vowles a Mercedes videójában mondta el, hogy miért volt kicsit lassú Bottas kiállása.

„Monacóban az a legjobb, ha a safety car alatt ki tudsz jönni kerékcserére. A 11. körben tudtuk, hogy a gumik a futam végéig bírhatják, úgy gondoltuk, hogy a közepes is elég lesz, a kemény viszont egészen biztosan, ezt pedig a riválisaink, Vettel és Verstappen is tudták.”

„Ezért jöttek be ők is. Amikor kettős bokszkiállást hajtasz végre a safety car alatt, nagyon fontos, hogy legyen egy kis tér az autók között, hogy késlekedés nélkül végre lehessen hajtani a második kiállást is. Valtteri pedig a saját feladatát tökéletesen elvégezte.”

Még több hír:

Lewis bejött, majd Valtteri is, miközben Vettel és Verstappen „versenyzett” vele. Sajnos Lewis kicsit hozzáért egy légpisztolyhoz, és bár csak pár másodpercbe került a pisztoly korrigálása, Valtteri kiállásánál így is vesztettünk néhány tizedet. Ez nem sok, de pont ennyi elég volt a történtekhez.”

Bottas elvesztette a versenyt Verstappen ellen, ugyanakkor a hollandot 5 másodperces büntetéssel sújtották veszélyes kiengedés miatt. A német istálló rögtön észlelte, hogy az ütközés miatt Bottas nyomást veszített a jobb első kerekében. Emiatt a finnt behozták még egyszer, ezúttal kemény keveréket tettek fel, majd Bottas Vettel mögé, a negyedik helyre jött vissza – ha később hozták volna ki, még több pozíciót veszthetett volna.

„Néhány tizedet vesztettünk Valtteri kiállásánál, miközben a Red Bullnál a szezon egyik legjobb bokszkiállását csinálták meg, a két extrém kiállás miatt pedig Valtteri és Verstappen egymás mellett mentek, majd Max balról eltalálta Valtterit, akit nekinyomott a falnak, ebben pedig megsérült a jobb első gumi.”

„Mi a bokszból élőben látjuk a guminyomást, néztük, hogy mi történt. Néhány kanyar után egyértelművé vált számunkra, hogy gond van, és elkezdtünk guminyomást veszíteni. Reagálnunk kellett, gyorsan behoztuk Valtterit. Ha tovább vártunk volna, az utolsó helyre esett volna vissza. Felraktuk neki a kemény keveréket, aztán a 4. helyre jött vissza.” – mondta Vowles.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bár nem jönnek a Forma-1-be, mégis eljutott a tesztpadig a Porsche V6-os motorja
Következő cikk Claire Williams már látja a fényt az alagút végén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország