Hamilton: Melbourne lefújása egy sokkot jelentett a rendszernek

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája felidézte azt, amikor lefújták a melbourne-i Forma-1-es nagydíjhétvégét a koronavírus miatt, és elmondta, hogy az utolsó pillanatban történő lefújás sokkot jelentett a rendszernek.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A melbourne-i versenyhétvége csütörtöki napján Lewis Hamilton, a Mercedes hatszoros világbajnoka megkérdőjelezte az F1 azon döntését, hogy Ausztráliába utaztatta a Forma-1 versenyzőit és személyzetét, ugyanis ekkoriban kezdett egyre inkább terjedni a koronavírus. Viszont a kérdésétől függetlenül Hamilton arra számított, hogy részt fognak venni az Ausztrál Nagydíjon.

Azonban mindössze pár órával a pénteki első szabadedzés tervezett kezdete előtt lefújták az eseményt, azóta pedig számos másik verseny is erre a sorsra jutott, a jelenlegi várakozások szerint pedig az F1 első 2020-as versenyére Ausztriában kerülhet sor, július 5-én.

Lewis Hamilton az ausztrál helyzetről a Mercedes videós interjújában beszélt.

„Szerintem ez tényleg egy igazi sokkot jelentett a rendszernek. Nyilvánvalóan csütörtökön elmondtam a véleményemet arról, hogy itt kellene-e lennünk, és a következő nap izgatottan keltem fel, mivel vártam, hogy beülhessek az autóba, aztán nagyon-nagyon szürreális volt azt hallani, hogy nem mehetünk a pályára.”

„Nem voltunk teljesen biztosak abban, hogy mi fog történni, de aztán elmaradt az első és a második szabadedzés, illetve az időmérő is. De a hétvége folyamán így is Melbourne-ben maradtam.”

További híreink:

Hamilton elmondta, hogy azért is volt nagyon nehéz megbarátkoznia a helyzettel, mert úgy érezte, hogy jobban felkészült, mint korábban bármikor.

„Minden évben tudom, hogy kerüljek a megfelelő állapotba, tudom, mit jelent a felkészülés, és tudom, hogyan álljak készen a szezon első versenyére, tehát jobban startolhattam volna, mint valaha. Minden évben kicsit finomhangolok ezen, hogy biztosan még jobban érkezzek meg, és hogy jól kezdjem az évet.”

„De aztán nem vehettünk részt a versenyen. Egyértelműen nehéz néhány nap volt ez, és aztán elvették tőlem azt, amit annyira szeretek, hiszen jelenleg még mindig nem rendeznek versenyeket. Hiányzik a vezetés.”

Hamilton amellett, hogy kifejezte frusztrációját amiatt, hogy potenciálisan zárt kapuk mögött, tehát nézők nélkül fognak megrendezésre kerülni a versenyek, még ezt az opciót is jobbnak tartja annál, mintha nem térne vissza a sport.

„A világ körül a versenyeken minél több szurkoló van a helyszínen, annál jobb az atmoszféra. Éppen ezért olyan kiválóak az olyan helyszínek, mint Silverstone és Monza.”

„Tehát nagyon üres lesz a verseny. Az viszont kiváló, hogy világszerte rengetegen írnak nekem azzal kapcsolatban, hogy mennyire szenvednek amiatt, hogy nem tudnak sportokat nézni, és ez megmutatja, mennyire fontos szerepe van a sportnak az emberek életében. A sport összehozza az embereket, ami izgalmas és elragadó.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Power+

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Power+

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Nem tudom, mennyire lesz izgalmas az embereknek a TV-ben nézni a versenyeket, de még ez is jobb annál, mintha egyáltalán nem lenne verseny.” – tette hozzá Hamilton.

„De ez számunkra olyan lesz, mint egy tesztnap, sőt valószínűleg még rosszabb is, mint egy tesztnap, olyan szempontból, hogy egy tesztnapra nem jönnek ki óriási tömegek, de legalább néhányan kijönnek, most viszont senki sem lesz ott a lelátókon, csak üres üléseket fogunk látni, miközben körözünk.”

„De a versenyzés az versenyzés. Nem hiszem, hogy bárki is képes lett volna valóban arra, hogy kihozza a maximum potenciált az autójából. Tehát izgatott vagyok a visszatérés kapcsán, hiszen már nagyon-nagyon hiányzik a versenyzés.”

Végül a regnáló világbajnok arra is rámutatott, hogy a kényszerszünetnek is megvannak a maga pozitívumai.

„Részben ez egy áldás, ugyanis emiatt még inkább értékeled azokat a dolgokat, amiket szeretsz és amiket csinálsz, és ez még több energiával, inspirációval és eltökéltséggel ruházott fel, hogy továbbra is teljesítsek és ezzel a kiváló csapattal dolgozzak, tehát izgatott vagyok.” – mondta Hamilton.


A Forma-1 játékjogainak birtokosa, a Codemasters kiadott egy remek in-game videót az F1 2020-ról, benne az átalakított Zandvoorttal, mely a Holland Nagydíjnak ad otthont.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennél Ricciardo lehet a „B” terv, míg Vettel a „C”, ha Sainz a Ferrarihoz kerül
Következő cikk Schumacher vs Prost – a két legenda statisztikáinak összehasonlítása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország