Hamilton: „Megvan Schumacher rekordja, de mindig ő marad az egyik legjobb”

Lewis Hamilton nagy tisztelettel beszélt a hétszeres világbajnokról, aki a pályafutása során 68 rajtelsőséget szerzett. A Mercedes versenyzője ma Belgiumban ezt a rekordot egalizálta.

Polesitter Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

A brit a Q3-ban egyértelműen jelezte, hogy nagyon komolyan gondolja a dolgot és Spa-ban meg akarja szerezni a 68. rajtelsőségét. Ez végül sikerült is neki, bár nem akkora előnnyel, mint azt gondolhattuk volna, hiszen a legvégén Sebastian Vettel is varázsolt egyet a Ferrarival.

F1 2017: MEGJELENT AZ ÚJ HIVATALOS FORMA-1-ES JÁTÉK! ITT ÉRHETED EL!

A pole azonban megvan Hamiltonnak, aki nagyon boldog és megtisztelve érzi magát.

„Ez egy nagyszerű nap számomra és a csapat számára is. Hálás vagyok a csapatnak azért, hogy egy ilyen versenyképes autót biztosítanak számunkra Valtterivel, aki szintén kiváló munkát végez és fontos tagja a Mercedesnek.”

„Élveztem az időmérő edzést és végül sikerült összeraknom pár nagyon gyors kört. Elégedett és boldog vagyok, mert megvan a rajtelsőség és egy olyan rekord, amire soha nem gondoltam volna.”

„Nagyon nagy tisztelője vagyok Michaelnek és az egész családjának. Imádkozom érte, de mindig is ő lesz az egyik legnagyobb. Volt lehetőségem arra, hogy fiatalabb korában is láthassam őt, amiért hálás vagyok.”

„A holnapi verseny izgalmas lesz, mert ez egy hosszú pálya, valamint a Ferrari versenytempója végig nagyon jónak tűnt. Azt hiszem, minden adott ahhoz, hogy egy kiváló vasárnapban legyen részünk.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa szerint a Williams hátrafelé lépked
Következő cikk Vettel szerint van miért aggódnia a Mercedesnek vasárnap

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország