Hamilton megtartaná az „engedelmes” Bottast – Watson

Az egykori Forma-1-es pilóta, John Watson még mindig nem tudja elképzelni, hogy a Mercedes komolyan meglépné azt, hogy George Russellt igazolnák le 2022-ben Lewis Hamilton mellé.

Lewis Hamilton, Mercedes, and Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az idei átigazolási piac legnagyobb kérdése, hogy a Mercedes kit ültet majd be Lewis Hamilton mellé a másik autójába. Míg a szurkolók többsége már szívesen összemérné George Russell és Lewis Hamilton képességeit egy azonos autóban, miközben Wolff szavai szerint Russell még legalább két évig tanulhatna is a hétszeres világbajnoktól, könnyen előfordulhat, hogy a Mercedes 2022-ban még a stabilitás mellett fog dönteni, és ismét hosszabbítanak Valtteri Bottasszal, akinek a teljesítménye idén is elmarad Hamiltonétól – ahogyan Verstappenétől is.

Az ötszörös futamgyőztes John Watson is szívesen látná egy, a Williamsnél erősebb autóban George Russellt, azonban a brit expilóta szerint a Mercedes továbbra is a biztonsági játékot fogja választani a pilótafelállásánál.

Még több F1 hír:

„Véleményem szerint Lewis szívesebben tartaná meg Bottast, mivel ő az, amit én egy engedelmes csapattársnak neveznék” – nyilatkozta Watson a Racingnews 365-nek. „Nem akarja, hogy olyasvalaki legyen mellette, mint George, aki fantasztikus munkát végzett tavaly Bahreinben.”

„Lewisnak nagy hatalma van a Mercedes Forma-1-es csapatában, a Mercedes családon belül, szerintem nagyon jó indoka van Lewisnak arra, hogy miért arra készül, hogy Bottas lesz a csapattársa.”

„Amikor a csapathoz hozol egy olyan fiatal oroszlánt, mint George, aki szerintem kivételes pilóta, az évek megmutatták már, hogy amikor két csapattárs kezd el harcolni egymás ellen a bajnoki címért, akkor azzal megnyithatják az utat egy másik csapat előtt.”

„Szerintem a nap végén a Mercedes majd megtartja Bottast, egyszerűen azért, mert már tudják, hogyan lehet vele dolgozni.”

Watson úgy gondolja, hogy amennyiben Russell mégis megkapja a Mercedes ülését, akkor másodhegedűs szerepbe kényszeríthetik, amíg Hamilton vissza nem vonul.

„Nagyon szívesen megnézném George-ot a Mercedesben, de ha végül mégis őt igazolják le, akkor szerintem el kell majd fogadnia, hogy Lewis mögött a második számú lehet csak, amíg együtt versenyeznek.”

Wolff: Bottasnak és Russellnek „jó opciói” lesznek a Mercedesen kívül is az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Különleges nyitóműsor a Le Mans-i 24 órás előtt: Alonso F1-es autóval gurul pályára!
Következő cikk Gasly: A Red Bull kezében van a sorsom, sok mindenről tárgyalunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország