Hamilton: Megpróbálom elfedni az autó gyengeségeit a képességeimmel

Lewis Hamilton kijelentette, hogy ő megpróbálja a képességivel elfedni az autó hiányosságait, ám vannak olyan területek, amelyeken nem lehet kompenzálni a lemaradást.

Lewis Hamilton, Mercedes W14

Tény és való, hogy a Red Bull idei konstrukciója minden szempontból tökéletesre sikeredett, hiszen Max Verstappen alatt a 2023-as autó esős körülmények között, száraz körülmények között, megtankolva és üres tankkal is szinte legyőzhetetlen.

Korábban a Mercedes volt hasonló helyzetben, hiszen 2014-től kezdve hosszú éveken át dominálták a sportágat. Ennek kapcsán Lewis Hamilton elmondta, hogy annyira bonyolult a mostani F1-es autók felépítése, hogy egyszerűen lehetetlen minden apró részletet kideríteni a riválisok erősségeivel kapcsolatban.

„Mindig próbálok a vezetési képességeimre támaszkodni, hogy pótoljam a lemaradást, de ez végül is sok helyen nem volt elég” – vélekedett Hamilton az elmúlt futamokkal kapcsolatban. „Ha megnézzük Silverstone-t, a 13-as kanyarig azonos időt mentünk Maxszel a kvalifikációs körben.”

„Aztán utána egyszerűen elvesztettük a teljesítményt és a sebességet. Amit nem láthatunk, az a légáramlás az egész autón, és ők [a mérnökök] korlátozottak ezen a területen. A légáramlástól eldobnád az agyad, ha látnád, mi történik az autó alatt, ami nagyon különbözik az előző generációs autókétól.”

„Ennek átdolgozása időt vesz igénybe, és az erőforrásaid is nagyon korlátozottak, így óvatosnak kell lenned, hogy milyen döntéseket hozol.”

Charles Leclerc eközben arról nyilatkozott, hogy szerinte Sainz rossz döntést hozna, ha végül búcsút intene a Ferrarinak…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: Verstappen agresszív, Hamilton okos...
Következő cikk David Schumacher: Mick mindenkit meggyőzne, ha kapna még egy esélyt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország