Forma-1 Spanyol Nagydíj

Hamilton: megnézve a mostani tempómat, még a top 10-be jutás is nehéz lesz

A Mercedes hétszeres bajnoka számára nem alakult túl fényesen az első barcelonai nap, hiszen a csapat átalakított autója egyelőre nem tűnik szuper versenyképesnek. Lewis Hamilton amondó, hogy körülöttük mindenki rengeteget fejlődött, és emiatt a Red Bull mögött rendkívül szoros a csata.

Lewis Hamilton, Mercedes W14

12. hely az első edzésen, 11. a másodikon. Ez Hamilton pénteki mérlege Barcelonából. Persze ezek csak szabadedzések, így túlzottan még nem érdemes belőlük következtetni, de azért az látszik, hogy a Mercedes autója még nem feltétlenül van ott, ahová azt a csapat várná.

Monacóban komolyan átalakították az autójukat, de az a pálya nem alkalmas a fejlesztések teljes mértékű kiértékelésére, így ebből a szempontból Spanyolország sokkal mérvadóbb helyszín. Hamilton a nap végén úgy nyilatkozott, hogy mindent beleadnak, de az autó még nem úgy viselkedik, ahogyan azt szeretnék.

„Rendben volt. Annyira keményen harcolunk, amennyire csak lehet. Összességében nehéz első nap volt, az FP1 és az FP2 alkalmával is csak próbáltuk megérteni a gumikat, a gumikopást, az autót. A hosszú etapokon nem voltunk szörnyűek. Most csak azt kell kitalálnunk, hogyan hozhatnánk ki többet egy körön az autóból.”

Az egykörös sebesség pedig valóban nem a Mercedes erőssége eddig, így a brit a jelenlegi állás szerint nehéz szombati időmérőt jósol maguknak. „Az alapján, amit ma nyújtottam, még a top 10-be is nehezen fogok tudni bekerülni. Remélhetőleg az éjszaka folyamán azonban változtatunk pár dolgon.”

„Elképesztően szoros az állás köztünk és az 5. és 10. hely környékén lévők között. Lenyűgöző látni, mindenki milyen komoly előrelépéseket tett körülöttünk. Ha megnézzünk Ocont, az Alpine-ok remekül mennek. Az Aston Martin pedig második a Red Bull mögött, ami szintén hatalmas dolog. Szóval egyáltalán nem lesz könnyű, az biztos.”

Hamilton most tehát abban bízik, hogy holnapra még tudnak javulni a módosított beállításokkal, illetve abban is reménykedhet esetleg, hogy jön némi eső, ami megfűszerezhetné kicsit a sorrendet, és nekik is több esélyt biztosítana.

A Ferrari ezért nem lépett teljesen a Red Bull útjára új fejlesztéseivel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem egy szimpla Red Bull-másolat a Ferrari új oldaldoboza
Következő cikk Verstappen összességében simán hozta a napot, de egyvalamin meglepődött

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország