Forma-1 2017
Topik

Forma-1 2017

Hamilton: „Megcsináltam…”

A brit bajnok büszke a teljesítményére, és teljesen megérdemelten nyerte meg a Belga Nagydíjat a Mercedesszel.

Hamilton: „Megcsináltam…”

Lewis Hamilton időről időre villant valamit a tehetségéből, és nemcsak az időmérőkön. Ma a futamon Spa-ban az utolsó etapot lágy gumival teljesítette, addig a mögötte autózó Sebastian Vettel ultra-lágyon volt, ami egy sokkal gyorsabb keverék.

Ennek ellenére Hamilton magabiztosan tudta maga mögött tartani a Ferrari versenyzőjét, aki már csak pár ponttal vezeti a tabellát.

„Először is, a közönség hihetetlen volt a hétvégén. Rengetegen látogattak ki a helyszínre, és sok brit zászlót is láttam a hollandok mellett. Nagyon örülök ennek és köszönöm a támogatásukat.”

„A csapatom elképesztő munkát végzett, amiért nagyon hálás vagyok. Az autó jól működött, és Sebastiannal komoly volt a csatánk. Én azonban azt mondtam, hogy a győzelemért jöttem ide, és végül meg is csináltam.”

F1 2017: MEGJELENT AZ ÚJ HIVATALOS FORMA-1-ES JÁTÉK! ITT ÉRHETED EL!

 
megosztás
hozzászólás
Alonso nem tud mit mondani, ismét a Honda adta fel a küzdelmet alatta
Előző cikk

Alonso nem tud mit mondani, ismét a Honda adta fel a küzdelmet alatta

Következő cikk

Vettel arra várt, hogy Hamilton hibázzon, de nem jött be

Vettel arra várt, hogy Hamilton hibázzon, de nem jött be