BRÉKING

Hamilton megalázó fölénnyel végzett az élen Silverstone-ban a harmadik edzésen Rosberg és Raikkönen előtt! Vettel lett a negyedi

Lewis Hamilton rendkívül könnyedén és nagy fölénnyel nyerte meg a harmadik edzést. Nico Rosbergnek ezúttal is gondjai akadtak a sebességváltóval. Olajszivárgás miatt nem tudta teljesíteni a programját, de így is második lett.

AKCIÓS DIÁKBÉRLET A 2015-ÖS MAGYAR NAGYDÍJRA! JÓ ÁR, ÉS MÉG MINDIG VANNAK JEGYEK! A RÉSZLETEKÉRT KATT IDE!

A harmadik leggyorsabb Kimi Räikkönen lett a Ferrarival, de a finnek így is nagy volt a hátránya a brit bajnokhoz képest. Rosberg csak az utolsó pillanatokban térhetett vissza a pályára, így már nem tudott olyan tempót autózni, mint lehetett volna.

A negyedik helyen Sebastian Vettel zárt a másik Ferrarival. A német világbajnok hátránya több mint 2 tizedmásodperc volt a „Jégemberhez” képest.

A Toro Rosso és Max Verstappen továbbra is nagyon erős! A 17 éves újonc lett az 5., míg a spanyol csapattársa a 6. Carlos Sainz Jr. nem sokkal maradt el a társától.

Felipe Massa a Williamsszel 7. leggyorsabb volt, míg Valtteri Bottas, a finn csapattárs a 8. A legjobb 10-ben zárt még Daniil Kvyat és Pastor Maldonado.

A Force India kissé meglepő módon csak a 11. és a 13. helyen fejezte be az edzést. Az azonban már nem lehet meglepetés, hogy a McLaren most is a mezőny végén találta magát.

Végeredmény

ver

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

[live_event id="303"]

Pálya

Silverstone

Verseny dátuma: 2015. július 5.

Pálya neve: SILVERSTONE CIRCUIT

Első nagydíj: 1950

Körök száma: 52

Pálya hossza: 5.891 km

Versenytáv: 306.198 km

Körrekord: Mark Webber - 1:33.401 (2013)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 11:00 - 12:30

Második szabadedzés: 15:00 - 16:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 112:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2015: Kemény, közepes

2014: Kemény, közepes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hova tűnt Gerard Lopez?! A Mercedesnek nem gond, ha a Lotus ismét Renault akar lenni
Következő cikk A Forma-1-ben régen még matricát gyűjtöttél, ma viszont már a gazdagok sportjává vált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország