BRÉKING

Hamilton még nincs a legnagyobbak között – amíg versenyez, ezt nem mondhatjuk!

Lewis Hamilton az Amerikai Nagydíjon megszerezheti Forma-1-es pályafutása harmadik címét, de a Mercedes versenyzőjének még várnia kell, hogy a sport egyik legnagyobb versenyzőjének kiáltsuk ki – legalábbis Jackie Stewart szerint.

A skót, aki Nagy-Britannia első és eddig egyetlen háromszoros világbajnoka a Reutersnek mondta el, hogy nagy elégedettséggel töltik el Hamilton sikerei, de a nagyság csak később jön el a brit számára.

„Egy topversenyző. A „nagyszerű” jelzőt azonban szerintem nem használhatjuk az esetében, amíg még versenyez. Évekbe telik, amíg eléred ezt a státuszt.” – mondta a 76 éves skót, aki már az elithez tartozik.

„Nem hiszem, hogy bárki is elérte volna ezt az elismerést, amíg vissza nem vonult. A kétszeres bajnok Jim Clark is nagyszerű volt, de sajnos csak miután meghalt (1968). A saját érájában Ő volt a legjobb pilóta.”

Lewis Hamilton mindig is a brazil legendát, Ayrton Sennát tekintette példaképének, és a harmadik címével beérheti a brazil legendát. Jackie Stewart megérti ezt.

„Ezt az érzést nagyon jól ismerem. A hősöm, miután visszavonult a versenyzéstől, Prost volt.”

„Lewis behozta a címeim számát, és most már Ő is háromszoros bajnok lesz, ami szerintem nagyszerű. Jó Nagy-Britanniának. Egyáltalán nem sajnálom. Inkább örülök neki, és büszke vagyok rá, hogy ennyi brit versenyző osztozik a Forma-1-es bajnoki címeken.”

//

Jövőre egy brit újonc kap lehetőséget a Lotus/Renault-nál! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, October 23, 2015

Hamilton2012-es döntése a Mercedessel tehát nagyon bejött...

„Ez egy kivételes csapat. Ő ezt az istállót választotta, és ez kifizetődött neki.” – kezdte Stewart a Mercedes méltatásával. A skót régen elég szkeptikusan állt Hamilton döntéséhez, és szerinte a brit hibát követett el, hogy elhagyta a McLarent 2012-ben.

„Olyan mértékben dominál, amit csak az 1920-as vagy 1930-as években láthattunk amikor a Mercedes Benz és az autóegyesületek versenyeztek, vagy 1950-ben, amikor a Mercedes Benz komoly dominanciával tért vissza Fangio-val és Stirlinggel (Moss).”

„És gondolom nyilván ide sorolhatók még Michael bajnoki címei a Ferrarival, amiket szintén domináns autóval szerzett meg. Nehéz megítélni a versenyzők nagyságát, de azt tudtuk, hogy Michael annyira jó volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone még egy Amerikai Nagydíjat tervez a Forma-1-be: Kalifornia lehet a befutó!
Következő cikk Jöhetnek a 2.2 literes V6-os duplaturbós motorok a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország