Forma-1 Monacói Nagydíj

Hamilton még nem tud ítéletet mondani a Mercedes új irányáról

A Mercedes Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton szerint a következő versenyen, Spanyolországban fognak tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy a már Monacóban bemutatott fejlesztéseik működnek-e.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

A csapat a W14-es oldaldobozán és első felfüggesztésén dolgozott nyögvenyelős szezonkezdetük után, az új részeket pedig a vártnál egy héttel később mutathatták be az imolai futam törlése miatt. A monacói pálya lassúsága miatt még nem tudják pontosan, hogy fejlődött-e az autó, de a Skynak nyilatkozó Hamilton elárulta, Barcelonában már jobban rá fognak erre látni:

„Barcelona lesz a legjobb tesztpad a számunkra, szóval szerintem itt egyelőre elég nehéz lenne bármit is mondani erről. Az autó elég merevnek tűnik érzésre, rengeteg bukkanó van a pályán, szóval trükkös a dolog.”

A Mercedesnek a hétvége folyamán problémái akadtak a beállításokkal, így George Russell és Hamilton nehezen értek fel a Red Bull és a Ferrari idejeihez. Végül az eső megérkezésekor jól időzített kiállások és pár hiba az előttük lévőktől sikeresen az első ötbe juttatta őket.

Hamilton elmondta, egy bizonyos terület van, amiről már most elmondható, hogy előrelépés történt, hozzátéve, hogy szerinte az egész csomag jobban fog működni Spanyolországban: „Az autó egy részén határozottan észrevettem, hogy jobb lett, de nem tudom, hogy ez jövő héten is így lesz-e, mindenesetre biztos vagyok, hogy összességében sokkal, sokkal jobb lesz minden.”

Hamilton csapattársa, George Russell mindeközben saját magát okolja, amiért "garantált dobogós" helyezést dobott el.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez legalább ebben a mutatóban az 1. helyen végzett
Következő cikk Borzalmas hétvégén van túl a Haas

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország