Hamilton: meg kell szereznünk a pole-pozíciót

A Mercedes hétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton szerint óriási feladat előtt áll a pénteki szabadedzések után a 2021-es Török Nagydíjon, hiszen Verstappen után neki is a kármentés lesz a legfőbb feladata a vasárnapi versenyen.

Hamilton: meg kell szereznünk a pole-pozíciót

Lewis Hamilton kényelmes előnnyel mindkét szabadedzésen a tabella élén végzett, miután látszólag a Mercedes sokkal jobban lőtte be a W12 beállításait a jégpályából remekül tapadó pályává vált Istanbul parkban.

A pontversenyt 2 ponttal Verstappen előtt vezető versenyző azonban nem sétakocsikázhat majd vasárnap, miután legjobb esetben is csak a 11. helyről rajtolhat majd a motorcseréjét követően. Hamilton azonban így is eltökélten várja a holnapi napot és a vasárnapi versenyt.

„Nem tudtam, hogy mire számítsak, amikor kihajtottam a pályára, de te jó ég, sokkal jobban a tapad a pálya, sokkal élvezetesebb lett, olyan, mint régen volt” – értékelte a pénteki napját Hamilton a Sky-nak.

„Nagyon jó beállítással kezdtük a napot, az FP1-en erősek voltunk. A pálya folyamatosan javult, mi is módosítottunk az autón, de az FP2-n talán már nem volt annyira jó az autó, remélhetőleg az adatokkal majd tovább tudunk lépni a következő edzésen.”

Még több F1 hír:

Míg a Red Bull látszólag még elég messze van az ideális beállításoktól, és Helmut Marko a német sajtónak már el is ismerte, hogy alábecsülték a pálya jó állapotát, Hamilton szerint már nincs messze az ideális autótól, ami megkönnyítheti majd a dolgát vasárnap is.

„Nem tudom, hogy mennyi van még az autóban, de éjszaka mindig találunk valamit, szóval remélhetőleg holnap ezt majd viszontlátom a pályán is, ha nem fog esni az eső. Vasárnap nagy munka vár rám, megpróbálom a legjobbat kihozni ebből a helyzetből.”

„Szükségem van arra a pole-pozícióra, hogy csökkentsem a veszteségeinket, és persze meg kell értenem, hogyan tudom a legjobbá tenni az autót a hosszú etapokra – az egyensúly itt is kulcs lesz, ebben nem nagyon különbözik egy sima hétvégétől.”

Sainz jövőre Alonsóval harcolna a győzelmekért

megosztás
hozzászólás
Hamilton: Nem volt rá valós esély, hogy a Ferrarihoz menjek
Előző cikk

Hamilton: Nem volt rá valós esély, hogy a Ferrarihoz menjek

Következő cikk

Alfa Romeo: Piastri az egyik legjobb a mezőnyben, de…

Alfa Romeo: Piastri az egyik legjobb a mezőnyben, de…
Hozzászólások betöltése