Hamilton már előre ellenezte a Mercedes stratégiáját

Lewis Hamilton, azután, hogy a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon lecsúszott a dobogóról, elmondta, már a futam előtti taktikai értekezleten jelezte, hogy előbb kellene kiállniuk, mint a Ferrariknak, de a végső kudarc is csak azt mutatja, milyen nehéz a dolga stratégáiknak.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Sam Bloxham / Motorsport Images

Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíjat végül a negyedik helyen fejezte be. A visszaesés a Mercedes azon -  utólag hibásnak ítélt -  taktikai húzásnak volt az eredménye, amelynek lényege az volt, hogy addig kint tartják a britet, amíg a korábban kiálló Ferrarik beragadnak a középmezőny más stratégián lévő pilótái mögé. Nem jött be a dolog, és Hamilton a verseny után elmondta, ő eleve úgy gondolta, hogy nekik kellett volna korábban kijönni:

„Én eleve azt kértem, hogy mi vágjunk eléjük, már reggel, de nem tudhattuk, milyen forgalomba jövünk vissza. Én úgy voltam vele, inkább kockáztassunk. Persze bentről nem tudhattam, ki hol van a pályán, szóval így döntöttek. Egy körön múlt. Azt mondták, az ellenkezőjét fogjuk csinálni, mint Leclerc.”

„Utólag belegondolva eléggé jó húzás volt Vettelt kihozni elsőnek, nekünk is akkor kellett volna kijönni, de a gumik még jók voltak. Mondták, hogy még van esélyem közéjük bejönni, de egy idő után már világos volt, hogy maximum a negyedik helyre jöhetek vissza, ott két körig úgy nyomtam, hogy azzal ki is csináltam a gumit. Mondjuk azt hittem, hogy két kör után be is hoznak, de ezek után mondták, amikor már erősen romlott a teljesítményük, hogy még maradjak kint. Kicsit szerencsétlenül lett összehozva, de nem mutogatunk ujjal senkire, közösen vagyunk ebben benne.”

Még több F1 hír:

„Persze kemény dolog ez, mert a győzelem úszott el rajta, de én nem vagyok mérnök. Minden verseny előtt rengeteget dolgoznak, hogy kiszámolják, mennyit bírhatnak az abroncsok, és speciel ma nem is értettem velük egyet, amikor mondták, hogy a keményeken 40-50 kört is lehet menni, pedig tényleg, nem mintha bármin is változtatna.”

„Összességében ez azt mutatja, hogy nagyon nehéz ezt jól eltalálni, ma a másik két csapatnak sikerült. Szombaton jók voltunk, szétválasztottuk a Ferrarikat, de itt a helyezkedés volt a lényeg. Kár, mert ez egy gyönyörű hely, és egy remek pálya, de talán rosszabb, mint Monaco. Kívülről is ilyen unalmasnak tűnt a verseny? Lehet, hogy az utolsó kanyart át kéne építeni hajtűkanyarrá, mert nagyon könnyű a célegyenes előtti gyors kanyarokban leszakadni az előtted lévőtől. Attól talán még különlegesebb lenne ez a futam is.”


A motoros kategóriák között is vannak endurance futamok, melyek közül a Bol D'or messze kiemelkedik, ahol 24 órán át húzzák neki a csapatok, csakúgy mint Le Mans-ban az autóversenyzők.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Ismét tarolt a Ferrari, kezdődnek a gondok Vettel és Leclerc körül?
Következő cikk Képekben Vettel 53. F1-es győzelme: éjszakai örömtánc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország