Hamilton már be van zsongva Vegastól: "Vad lesz..."
Lewis Hamilton felsorolta, milyen egyedi kihívásokat fog a pilóták elé állítani a Forma-1 hétvégi Las Vegas-i Nagydíja, ami szerinte „vad lesz”.
A hétvégi hajcihő a Forma-1 2023-as versenynaptárának a legnagyobb felhajtással övezett hétvégéje lesz, helyi idő szerint éjjel indul majd a futam (ami magyar idő szerint hét órás rajtot jelent majd), míg a hőmérséklet alapján ez lehet a leghidegebb futam valaha.
Hamilton így harangozta be az eseményt a Sky mikrofonjai előtt: „Azt sem értem, hogy hogyan fogunk tudni közlekedni azon a helyen, nem is tudom, hogy fogok eljutni a pályáról a hotelbe! De vad lesz, egy igazán vad élmény.”
„A legjobb, amit tehetünk, hogy nyitott elmével megyünk oda, nem döntjük el előre, hogy mégis milyen lesz, akkor szívni magunkba a hangulatot, amikor odaérünk. A sok neonfény alatt olyan érzés lesz, mintha egy kaszinóban vezetnék, elég menő!”
A Forma-1 Vegas szívében vásárolt meg egy földterületet, szakítva azon szokásával, hogy promóterekkel szervezteti meg a versenyt, Először 500 millió dollárért megépítették a bokszutca épületét, ami a Forma-1 többi pályáján lévőkkel ellentétben egész évben így fog maradni, valamint egy versenypályát.
A hétvégén számos nagy nevű celeb jelen lesz majd, valamint lesz egy megnyitó is, amin zenészek is fellépnek, valamint mind a húsz pilóta jelen lesz. Hamilton így folytatta: „Mindenhonnan jönni fognak emberek erre a nagydíjra.”
„Remek lesz. Amerika minden városának remek hangulata van. Emellett nagyszerűek a szurkolók is, igazi kőkemény sportrajongók. Hatalmas hely ez, mindenki megtalálja a maga számítását, vannak hegyek, szép vidék, városok, New York a világ legmenőbb városa. Vegas pedig egy nagy játszótér felnőtteknek! Őrületes lesz. Kíváncsi leszek, hogy lehet ilyen körülmények között koncentrálni.”
A Ferrari mindeközben magabiztosan melegít a futamra.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.