Hamilton már 50 győzelmet szerzett a Mercedesnek, és közben Vettelt védi

Lewis Hamilton egyre nagyobb és nagyobb eredményeket ér el a Forma-1-ben. A brit világbajnok már félszáz győzelmet szerzett a Mercedes istállójának, amivel az örökranglista második helyén áll.

The car of Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+, on the grid with engineers

Zak Mauger / Motorsport Images

Hamiltont sokan őrültnek nevezték, amikor úgy döntött, hogy elhagyja a McLarent és az akkor még nem túl erős Mercedeshez igazol. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy kiderüljön, Lewis ezzel élete legjobb döntését hozta meg, és mondhatni már ötszörös világbajnoknak érezheti magát.

Még több F1 hír:

Jelenleg összesen 71 győzelemnél jár. Az első sikeres időszaka a McLarennél volt 2007 és 2012 között. A legendás istálló színeiben 21 győzelemig és 1 világbajnoki címig jutott. Utolsó sikerét a McLarennel a 2012-es Amerikai Nagydíjon ünnepelte Austinban. A sors furcsa fintora, hogy a következő versenyhétvégén ugyanezen a helyszínen hivatalosan is ötszörös világbajnok lehet. 

A Mercedesszel Japánban szerezte meg az 50. győzelmét. Az első, amit a gyári gárdával gyűjtött be, 2013-ban volt a Magyar Nagydíjon a W04 volánja mögött. Abban az esztendőben nem is volt másik győzelme ezen kívül. A nagy menetelés 2014-ben vette kezdetét, és kétszeres világbajnok is lett.

Az örökranglista harmadik helyén Sebastian Vettelt találjuk 38 győzelemmel, amit a Red Bull színeiben mutatott fel. Ayrton Senna, aki 1994-ben tragikus körülmények között hunyt el, 35 győzelmet számolt a McLarennel. Ezzel ők a legeredményesebb pilóták az egy csapatnak megszerzett győzelmeket tekintve.

Az élen nem meglepő módon Michael Schumachert találjuk. A német legenda a Ferrarinál eltöltött ideje alatt 72 alkalommal volt a dobogó legfelső fokán. Tekintve azt, hogy Hamilton és a Mercedes milyen formában van, ez a rekord is meglehet neki.

1. Schumacher Ferrari 72 győzelem
2. Hamilton Mercedes 50 győzelem
3. Vettel Red Bull 38 győzelem
4. Senna McLaren 35 győzelem

Közben Hamilton nem tudta tétlenül nézni azt, ahogy a sajtó támadja a riválisát, aki idén túlságosan is sokat hibázik, és úgy tűnik, mintha nem tudott volna megbirkózni a nyomással. 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA szerint nincs összefüggés a Ferrari formája és a második szenzor között
Következő cikk Alonso nagyon közel Schumacher rekordjához

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország