Hamilton ma sem volt százas, de az autó rendben

Hamilton ma sem volt százas, de az autó rendben

Lewis Hamilton számára az egészségi állapota és az abroncsok jelentettek kihívást Barcelonában, nem a W06. A Mercedes AMG címvédője ma hazamegy, hogy kipihenje magát a harmadik tesztre.

Hamilton ma a harmadik helyen zárt, 101 kört teljesített a Mercedesszel. Ahogy ő is elmondta, nem hajkurászták a köridőket. "Ahogy tegnap is, voltak már jobb napok abban az értelemben, ahogy érzem magam"- mondta Hamilton.

"Határozottan nem vagyok 100 százalékos, és már várom, hogy ma este hazamenjek, aludjak az elkövetkező pár napban!"- mondta a brit bajnok. "Kemény nap volt fizikálisan - de biztosra fogok menni, hogy jobban legyek jövő héten, erősebben térjek vissza. Annak örülök, hogy sikerült sok időt töltenem ma az autóban, 101 kört teljesítettem. A srácok hihetetlenül keményen dolgoznak itt és a gyárban is, hogy biztosra menjenek, annyi kört teszünk meg, amennyit csak tudunk, szóval nagy köszönet nekik."

"Nem igazán kergettük a gyors köröket - csak mentünk körbe és körbe, nézegettük a beállításokat. Ha jobb lett volna az időjárás, akkor több kilométert tettünk volna meg, de ma így is mindent végigvettünk, amit akartunk. Mindent figyelembe véve, remek nap volt ez a mai."

Post by www.f1-live.hu.

"A legnagyobb gondot az jelenti, hogy megfelelően munkára bírjuk a gumikat. Mindig megvan bennük a hőmérséklet, de úgy tűnik, sosincsenek a megfelelő működési tartományban. Remélem, melegebb körülmények között jobbak lesznek. Az autó önmagában rendben van, jó a megbízhatóság is. Van pár terület, amin tudunk javítani - egyszerre egy lépést teszünk, és eddig minden lépés előre vitt, nem visszafele, így elég pozitív a dolog."

"Igazából senki másra sem figyeltem"- folytatta. "Úgy tűnik, a Ferrari tényleg fokozta a tempót, és a Red Bull gyors, a Williams is ott lesz. El tudom képzelni, hogy tettek egy lépést, de mi is; idővel kiderül, mekkora lépést tettek meg hozzánk képest."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING