Hamilton Leclerc-nek: „Nem akarlak eltalálni és a bukótérbe küldeni”

Charles Leclerc és Lewis Hamilton nagyot csatázott a Brit Nagydíj végén, és a páros nagyon közel került az összeéréshez a Copse-ban, ahol 2021-ben Max Verstappen szenvedett komoly balesetet. A brit elmondta, hogy mindenképpen el akarta kerülni az újabb incidenst.

Charles Leclerc, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes

A Ferrari és a Mercedes versenyzője a harmadik helyért vívott nagyon kemény csatát Silverstone-ban, egy ponton pedig Leclerc a Copse külső ívén igyekezett visszaelőzni ellenfelét.

Ez a manőver pedig nagyon hasonlított a tavalyi eseményekre ugyanabban a kanyarban, csak akkor Hamilton akarta előzni Verstappent az első körben, de annak egy összeérés és baleset lett a vége. A hétszeres bajnokot végül büntették is azért a manőverért, de később ennek ellenére is megnyerte a futamot.

Most a Ferrari tett közzé egy színfalak mögé kalauzoló videót a Youtube csatornáján, melyben az is látható, ahogyan Leclerc és Hamilton már az Osztrák Nagydíj helyszínén beszélget egymással a korábbi történésekről.

Még több F1 hír:

„Úgy voltam vele, hogy »a francba, nem akarlak eltalálni és a bukótérbe küldeni«” – mondta a mercedeses pilóta kollégájának. A Brit Nagydíj után Hamilton egyébként ezen eset kapcsán kicsit odaszúrt Verstappennek is, mondván, hogy két autó probléma nélkül is át tud menni a Copse-on egymás mellett.

Az persze már más kérdés, hogy ezzel inkább saját maga alatt vágta a fát, hiszen a 2021-es esetnél inkább őt lehetett hibásnak kihozni, ahogyan azt az FIA bírái is tették, és elég nagy különbség volt abban, ahogyan tavaly, valamint idén bevette azt a kanyart, miközben egy másik autó volt a külső ívén.

Kicsit viccesen még Leclerc is arról beszélt, hogy az előzése során neki is bevillant a korábbi eset, és attól tartott, nehogy ő is úgy végezze, mint Verstappen, de szerencsére erre végül nem került sor, így mindenki egy szép manővert csodálhatott meg.


Összefoglaló a WEC monzai hatórás viadaláról

 

Így állnak az időmérős párharcok a 2022-es szezon féltávjánál

megosztás
hozzászólás

Tost kiáll Cunoda mellett: „Én szeretem a problémás gyerekeket”

Az Aston Martin megszólalt Vettel jövőjével kapcsolatban

Feliratkozás