Hamilton korábban lehetetlennek tűnő rekordot állított fel Szocsiban

Az utóbbi években hozzászokhattunk, hogy csaknem minden lényeges F1-es rekord Lewis Hamilton neve mellé kerül. A hétszeres világbajnok egy ideje már a valaha volt legtöbb pontot szerző versenyzőnek mondhatja magát, az Orosz Nagydíj hétvégéjén azonban említésre méltó mérföldkőhöz érkezett.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, is interviewed in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton oroszországi győzelmével az F1 történetének első versenyzője lett, aki átlépte a 4000 pontos határt. A Mercedes versenyzője 3999,5 ponttal a birtokában érkezett Szocsiba.

A rekord minden bizonnyal még jó ideig a világbajnoki címvédőnél marad majd, előnye ugyanis közel ezer pont a listán a második helyet elfoglaló Sebastian Vettellel szemben. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén álló Fernando Alonso pedig feleannyi ponttal sem rendelkezik, mint Hamilton.

Még több F1 hír:

Természetesen meg kell említeni, hogy a sportban szereplő versenyzők szerzett pontszámuk alapján történő összehasonlítása több szempontból sem fair. A pontrendszer számos alkalommal változott 1950 óta, amikor például egy győzelem ugyanúgy 8 pontot ért, mint egy jelenlegi 6. pozíció.

A legnagyobb változás 2010-ben történt, amikor bevezették a jelenlegi rendszert, így első helyért az addig megszokott 10 helyett immár 25 pont jár. Napjainkban a leggyorsabb körért, valamint a sprintkvalifikációs futamon elért dobogós helyért szintén lehet pontokkal gazdagodni.

Szintén fontos változás a pontgyűjtés szempontjából, hogy míg az ezredforduló környékén évente 16-17 futamból állt egy szezon, az idei sorozat például 22 fordulóval zárul majd. És akkor még nem is beszéltünk az első világbajnokságról, ami összesen 7 versenyből állt.

A 10 legtöbb pontot szerző versenyző közül mindannyian versenyeztek a 2010 utáni pontozási rendszer mellett, a legkevesebbet közülük Michael Schumacher. Az élen álló Lewis Hamilton és Sebastian Vettel egyaránt 2007-ben mutatkoztak be az F1-ben.

 

Villeneuve szerint Hamilton a gyengeség jeleit mutatja a hajrához közeledve

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill szerint Norris a „sztár”, azt is elárulta, hogy miért
Következő cikk Russell és az elhíresült prezentáció: „Maximum nem írt volna vissza”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország