Hamilton kifejtette a kicsúszása történetét, majd a Verstappennel történt esetet

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nem lehetett nyugodt a Francia Nagydíj második szabadedzése után, ugyanis a stewardok elkezdték vizsgálni a brit versenyzőt. Büntetést végül nem kapott, az ötszörös világbajnok pedig elmagyarázta, mi történt akkor pontosan.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Mark Sutton / Motorsport Images

Elég jó napotok volt, az első szabadedzésen első voltál, a másodikon pedig a második lettél.

„Igen, nem indult rosszul a hétvége. Ez furcsa, mert mindannyian szenvedtünk a tapadással. Az új aszfalt miatt sokan csúszkáltunk a kanyarokban, én is hibáztam az FP2-n. De összességében egy hajóban evezünk.”

„Ettől függetlenül jó tempónk volt, meg kell próbálnunk még finomhangolni a beállításainkat, de Valtteri nagyon boldog volt a második szabadedzésen, szóval kis részleteken kell dolgoznunk az időmérő edzésig.” – kezdte Hamilton.

Mennyire szemcsésedett a lágy gumi, milyen volt a szél?

További híreink:

„Az első szektorban elég szeles volt az idő, a gumik pedig annak ellenére, hogy lágyak, egy körre így is nagyon keménynek tűnnek, nem könnyű munkára bírni őket, és nehéz minden kanyarban a megfelelő működési tartományban tartani az abroncsokat.”

„A hosszabb etapokon pedig azt figyeltem meg, hogy a lágy keverék „nem szereti” a nehéz autót, eléggé és elég könnyen szemcsésednek. Szóval nem gondolom, hogy a versenyen sokáig fogjuk használni őket, a közepesre és a keményre pedig már nem jellemzőek ezek a tulajdonságok.”

„A pálya körülbelül 55 fokos volt, közel 60 fokos, ami a legmagasabb hőmérséklet, amellyel idén eddig találkoztam. Szóval reménykedem benne, hogy ez azt jelentheti, hogy több kiállás is lesz a futamon, de ezek az abroncsok annyira kemények, hogy valószínűleg csak 1 kiállás lesz.”

„Plusz a bokszban is csak 60 km/órával lehet menni, és senki sem akar vagy 27-28 másodpercet veszteni a bokszutcában, tehát nem számítok arra, hogy óriási csatákat fognak vívni egymással a pilóták, ugyanis mindenki próbál majd annyira vigyázni a gumikra, amennyire csak lehetséges, sokszor fognak „begurulni” a kanyarokba.”

Elégedett voltál a kocsi egyensúlyával?

Még több F1 hír:

„Nem, egyértelműen nem. Már az első edzésen is szenvedtem ezzel, aztán változtattunk a második edzésre, viszont a probléma megmaradt, nagyon túlkormányzott volt a kocsi. De nem gondolom, hogy kifogna rajtunk a probléma.”

A stewardok úgy döntöttek, nem büntetnek meg téged. El tudnád mesélni, mi történt?

„Komoly pillanat volt, meglepett, hogy el tudtam kapni, akár a falban is kiköthettem voltam, de aztán kontroll alatt tartottam az autót és drifteltem, közben fékeztem, elvettem, aztán újra fékeztem, egy kicsit gázt is kellett adnom, hogy próbáljam egyensúlyban tartani az autót, elég király volt.”

„Szóval örülök, hogy menteni tudtam a helyzetet, és ráadásul a gumikat sem amortizáltam le ezzel. Ekkor persze lementem a pályáról, és próbáltam visszamenni, az ideális ívtől messze, de természetesen utána vissza kellett térnem az ívre.”

„Néztem a tükröt, de semmit nem láttam benne, mert Max elég messze volt az ideális ívtől, és a másik oldalon volt. Szóval próbáltam lassan menni, aztán egyszer csak megláttam. Szerencsére nem voltam közel hozzá, nem állítottam meg a kanyarba bemenetben, aztán azt hiszem, eléggé megcsúszott a kijáratnál… tudjátok, ez egy szabadedzés, itt történnek ilyen dolgok, semmi szándékosságról vagy hasonlóról szó sem volt.” – zárta Hamilton.

Még több hír:

Valtteri Bottas az első edzést a második, a másodikat pedig az első helyen zárta, tehát mindkétszer a Mercedes szerezte meg az első két pozíciót. A finn elégedetten értékelt.

„Az elején nem volt könnyű dolgunk, reggel mindenki szenvedett, mert csúszósabb volt a pálya, mint általában. De aztán gyorsan javult a pálya állapota, körről körre egyre jobb volt a tapadás, főleg a kanyarokban.”

„Minél jobb volt a pálya, annál jobb volt az autó egyensúlya. Az egyensúlyt érintő problémáink ellenére a kocsi rögtön a bokszból való kijövetel után gyors volt, ez pedig jó jel. A két szabadedzés között végeztünk néhány változtatást, és sokkal jobban is éreztem magam az FP2-n, ezért is lett jobb a köridőm.”

„Az aszfalt nagyon meleg, ennél pedig már csak melegebb lesz, szóval a gumik a határon lesznek, főleg vasárnap. Még mindig szenvedünk az egyensúllyal a pálya egészét tekintve, szóval meg fogjuk vizsgálni az adatokat, hogy fejlődhessünk holnapra.” – nyilatkozta a Mercedes finnje.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo lehidalt a McLarenek tempójától
Következő cikk Nem igazán működnek a Ferrari franciaországi fejlesztései: "Nincs "B" autónk..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország