Forma-1 Brit Nagydíj

Hamilton: kicsit „ideges” vagyok a filmforgatás miatt

A hétszeres világbajnok masszívan kiveszi a részét a Brad Pitt főszereplésével készülő hollywoodi produkcióból, melynek forgatása a Brit Nagydíj hétvégéjén vette kezdetét. Lewis Hamilton kifejtette, hogy azért van benne némi nyugtalanság emiatt, de persze élvezi is a dolgot.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Silverstone-ban a megszokott 10 istálló helyett lényegében 11 van a bokszutcában, köszönhetően annak, hogy a kitalált Apex GP névre hallgató csapat is csatlakozott a száguldó cirkuszhoz. A két autójuk már a pénteki napon is a pályára hajtott, vasárnap pedig a rajtrácsra is felállhatnak majd, hogy minél valósághűbb felvételeket készíthessenek a filmhez.

Hamilton producerként és tanácsadóként is részt vesz a projektben, ahogyan csapata, a Mercedes is több téren szerepet vállal benne. A Brit Nagydíj hétvégéje egyfajta kezdőpontot jelent a film életében, hiszen most vette kezdetét a tényleges forgatás. A brit pilóta ennek kapcsán el is mondta, hogy van benne némi izgalom és idegesség is.

„Az Ausztria előtti hétvégén itt jártam, és néztem, ahogy Brad gyakorol. Elképesztően izgalmas látni, ahogy minden összeáll. És tudni, hogy ezen a hétvégén végre megkezdjük a forgatást, természetesen némi idegességgel is jár, mert olyan régóta dolgozunk már rajta. Azt akarjuk, hogy mindenkinek tetszen, miközben próbáljuk belevinni azt, amiről ez a sport igazán szól. Ez a tervünk. Remélem, büszkévé tudunk tenni mindenkit.”

Ami pedig az F1 általi támogatást illeti, Hamilton így fogalmazott: „Rendkívül hálás vagyok nekik. Nem tudom, hogy ez lehetséges lett volna-e tíz plusz évvel ezelőtt, amikor még a régi vezetőség volt hatalmon. Lehet, hogy talán nem látták volna ezt fontosnak a sport növekedése szempontjából” – szúrt oda ezzel kicsit Bernie Ecclestone-nak is a Mercedes pilótája.

„Mi azonban már láthattuk a Netflix sorozata által végzett remek munkát és hatást, és szerintem ez még nagyobb magasságokba fogja majd emelni a szériát. Rengeteg ember van a világon, akik nagyon izgatottak a sport iránt, és többet szeretnének róla megtudni.”

Hamilton végül még arról is beszélt, hogy Pitt életkora nem fog problémát okozni a történet szempontjából, hiába lesz a színész 60 éves idén decemberben: „Úgy tűnik, Brad inkább fiatalodik. Nagyszerűen néz ki a korához képest, és ez nyilván fontos téma volt az elején, amikor a sztoriról beszélgettünk.”

„Nagyon-nagyon fitt, sokat edzett. Ez azonban végső soron egy film, tehát lesznek benne hollywoodi elemek, melyek hihetővé teszik majd. Brad pedig annyira ikonikus színész, mindig hihetetlen munkát végez, szóval el sem tudom mondani, mennyire izgatott vagyok amiatt, hogy ő is benne lesz a filmben. Elképesztő. Szerintem kiváló munkát fog végezni.”

Arról, hogy a Mercedes pontosan milyen területeken járul hozzá a produkcióhoz, Toto Wolff is nyilatkozott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso úgy érzi, az Astonnak "a nulláról kell kezdenie"
Következő cikk Korábbi vitatott megoldást hozhat vissza a Forma-1-be 2026-tól az akkumulátorprobléma

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország