Hamilton: ki kell használnunk Verstappen büntetését

A Mercedes Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton szerint a Mercedesnek meg kell ragadnia a Verstappen hátrasorolásával kapott esélyét arra, hogy kettős győzelmet arasson a 2021-es Orosz Nagydíjon.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen a mezőny végéről várhatja majd a lámpák kialvását vasárnap, miután a Red Bull úgy döntött, hogy motort cserél a holland autójában.

Verstappen egyszer, 2018-ban már bebizonyította, hogy a mezőny végéről is fel lehet jönni az értékes pontszerző helyek közé és bár ez a Red Bull versenyzője szerint idén nehezebb lesz, Hamilton szerint a Mercedes nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen remek pontszerzési lehetőséget veszni hagy.

„Nem igazán változtat nálunk semmin” – válaszolta Hamilton az F1.com kérdésére, hogy milyen hatással van a hétvégéjére az, hogy Verstappen a mezőny végéről rajtol majd.

„Csak folytatnunk kell a megkezdett munkát, és a saját teljesítményünkre kell koncentrálnunk. Szerintem mindenkinek kemény az idei év a megbízhatóság szempontjából, szóval kár, hogy így alakult ez számára. Természetesen nekünk meg kell próbálnunk a maximumot kihozni ebből, egy 1-2 fantasztikus eredmény lenne.”

Még több F1 hír:

A Mercedesen belül az első és a második szabadedzésen is gyorsabb volt Hamiltonnál Valtteri Bottas, a hétszeres világbajnok pedig elárulta, hogy ezért az eltérő beállításaik felelősek.

„Valtteri és én is eltérő beállításokat használtunk, és szándékosan indultunk el két különböző úton, hogy kiderüljön, melyik a jobb. Ma este majd kielemezzük a kapott adatokat, hogy megértsük, hogyan térhetünk vissza a megfelelő útra, de szerintem jól kezdtük a hétvégét.”

Bottas is úgy fogalmazott, hogy az első körtől kezdve ura volt az autónak:

„Mindig lehetne jobb az autó, de a köridők és az autóban tapasztaltak alapján is jó nap volt az első pillanattól kezdve.”

„Magabiztos vagyok az autóban, nagyon jó volt a kocsi egyensúlya, csak apróságokkal kellett foglalkoznunk, így a vezetésre tudtam koncentrálni. Mind a rövid, mind a hosszú etapokon nagyon jónak éreztem az autót.”

Verstappen: ezúttal nehezebb lesz felzárkózni, mint 2018-ban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: ezúttal nehezebb lesz felzárkózni, mint 2018-ban
Következő cikk Alonso kételkedik az idei dobogós esélyeiben „kaotikus” futam nélkül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország