Hamilton: ki kell használnunk a sprintfutam kínálta lehetőséget

Lewis Hamiltonnak ezúttal nem jött össze az első rajtkocka Olaszországban, mivel volt nála egy gyorsabb pilóta. Ő pedig a csapattársa, Valtteri Bottas volt, de a brit így is jó helyzetben van a hétvége további részét tekintve.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A hétszeres világbajnok nagyjából egy tizeddel maradt el a másik Mercedestől, pedig először még úgy tűnt, övé lehet az első hely. A holnapi sprinten azonban nem biztos, hogy marad ez a sorrend, még akkor sem, ha Bottas mondjuk elsőként jön el a rajtnál.

A bajnokság szempontjából ugyanis minden egyes pontra szükség van, így vélhetően Hamilton akkor is előre kerülne, ha csak a második helyen haladna a sprintfutamon. Ennek a jelentőségéről kérdezték őt az időmérő lezárulta után.

„Gratulálok Valtterinek, óriási kört futott. Az én oldalamról elég jónak tűnt, de aztán a végén mégis gyorsabb volt nálam. Nem tudtam megfutni azt az időt, szóval megérdemelte” – nyilatkozta Hamilton.

Még több F1 hír:

Ami pedig a sprintért járó néhány pontocskát illeti, a brit jól tudja, mekkora jelentősége lehet ezeknek, hiszen 2007-ben és 2008-ban is hajszállal dőlt csak el a végeredmény. Egyszer ő búslakodhatott, utána meg örülhetett.

„Veszítettünk már bajnokságot egy ponttal. Tudod, hogyan megy ez” – mondta a vele szemben álló Felipe Massának, aki valóban jól tudhatja milyen az, hiszen 13 éve ő is ennyivel maradt le a végső sikerről a most már hétszeres bajnokkal szemben.

„Idén eddig mindkét oldal bukott már sok egységet. Szóval minden egyes szerzett pontnak kiemelt szerepe van, ezért a sprintverseny egyértelmű segítség lehet ilyen téren. Szóval meg kell próbálnunk kihasználni ezt.”

Hiába a Bottas elsőség, büntetés vár rá vasárnap

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas indulhat holnap az első helyről, a Mercedesé az első sor!
Következő cikk Bottas: nagyon jó érzés összerakni egy ilyen kört

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország