Hamilton: Ki gondolta volna 2012 végén, hogy meglesz a 100 pole?

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton kvalifikálta magát az első pozícióba Barcelonában, a brit pilótának pedig ez volt pályafutása 100. pole-pozíciója. A 36 éves versenyző az időmérő után azt mondta, nagyon hálás a csapatának, és az első Q3-as köre volt a legjobb.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Spanyol Nagydíj időmérő is izgalmasan alakult, a Mercedes-pilóta Lewis Hamilton végül 36 ezredmásodperccel tudta megverni a Red Bull-os Max Verstappent. A hétszeres világbajnok az időmérő után így nyilatkozott:

„Kicsit ideges voltam az időmérő előtti módosítások miatt. Mindig próbálunk javítani a kocsinkon, de egy kicsit lutri a dolog, hiszen a versenyt is szem előtt kell tartanunk.”

Még több F1 hír:

„Tehát elvégeztük a módosításokat, aztán ahogy kimentem a pályára, rögtön úgy éreztem, rossz döntést hoztam. Ezért voltam az időmérő alatt folyamatosan hátrébb. Kisebb változtatásokat eszközöltünk itt-ott, hogy javítsunk a tempónkon.”

„Az első Q3-as köröm volt összességében a legjobb, ami kiválóra sikerült. Próbáltam javítani még a végén, de talán másfél tizeddel maradtam el az időmtől, azzal a körrel már nem tudtam tartani a lépést.”

Hamiltonnak ez volt pályafutása 100. pole-pozíciója, ennek kapcsán azt nyilatkozta, sosem hitte volna, hogy elérheti ezt a számot a Forma-1-ben.

 

„El sem tudom hinni, hogy már 100-nál járunk, és ez a gyárban dolgozó férfiaknak és nőknek köszönhető, akik egyre magasabbra teszik a lécet és soha nem adják fel. Egy igazi álom ilyen támogatással és ilyen emberekkel együtt dolgozni, elképesztő utazáson veszünk részt.”

„Ki gondolta volna 2012 végén, amikor úgy döntöttünk, hogy a Mercedeshez igazolok, hogy meglesz a 100 pole? Nagyon hálásnak és nagyon alázatosnak érzem magam. Valódi eksztázis ez a pole, olyan, mint ez lett volna az első pole-om” – mondta a brit versenyző.

Ennyi pénzből nyerte meg a 2020-as Forma-1-es szezont a Mercedes…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a 2. helye után is elégedetten nyilatkozott
Következő cikk Bottas elmondta, min múlt, hogy megszerezze a pole-t Barcelonában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország