Hamilton ki fogja próbálni saját csapatának autóját

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy ő is beül saját, X44 nevű csapatának autójába. Erre azonban nem az Extreme E első szezonjának keretében fog sor kerülni. A hatszoros világbajnok nemrég elindította saját Extreme E csapatát, melynek neve X44, utalva saját F1-es rajtszámára.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

A bejelentés egyértelművé tette, hogy Hamilton F1-es szerepvállalása miatt nincs lehetőség arra, hogy részt vegyen a sorozatban, amely jövő januárban, Szenegálban veszi kezdetét. Azóta viszont Hamilton már felfedte, hogy elviszi majd egy körre az autót, csak nem versenykörülmények között.

„A legtöbb sportolónak vannak partneri megállapodásai, ezért van egyfajta cél a jövőre nézve, méghozzá az, hogy egy nap majd saját cégem legyen” – mondta Hamilton a RaceFans.net-nek. „Engem igazából csak meggyőztek a célkitűzéseik, amelyek nagyon is hasonlítanak ahhoz, mint amiket én is akarok. És szerintem ez tényleg elképesztő lesz.”

Még több F1 hír:

„Sok munkát végeztek a háttérben, és remek beszélgetéseink voltak Alejandro Agaggal. Őszintén mondom, hogy alig várom. Vezetni fogom majd a saját autóm, mivel enyém a csapat. Korábban versenyzők is voltak csapattulajdonosok itt az F1-ben. Szerintem ez nagyon is érdekes.”

„Sokat tanultam Tototól, szóval talán ő mentorálhat engem. Én fogom viszont menedzselni a saját csapatomat. Tetszik, hogy szerepe van a diverzitásnak. Minden csapatnak ilyennek kell lennie. Mondtam, hogy kellenek női csapattagok is, és most már vannak női pilóták is, ami remek. Örülök, hogy pozitívan járulhatok hozzá ehhez az egészhez” – fejtegette a brit.

Az Extreme E alapítója és ügyvezetője, Alejandro Agag hozzátette: „Nagy örömmel üdvözöljük Lewis Hamiltont és az X44-et az Extreme E-ben.”

X44 Livery

X44 Livery

Fotó készítője: Lewis Hamilton

„Hozzánk hasonlóan Lewis is nagyon szenvedélyes a motorsportok iránt, de azt a nézetünket is osztja, hogy a sport által olyan témákra hívhatjuk fel a figyelmet, melyek létfontosságúak a világunk számára, például a klímaváltozásra és az esélyegyenlőségre.”

„Lewis a valaha volt egyik legsikeresebb versenyző, és mindannyian kíváncsian várjuk már, hogy hogyan teljesít az X44 csapata a pályán és azon kívül is az ő rendkívüli útmutatása alatt.”

Most már nyolc csapat adta le jelentkezését az Extreme E első szezonjára, Hamilton X44-e mellett pedig az Abt Sportsline, a HWA, a Veloce Racing, a QEV Technologies, az Andretti United Extreme, a Chip Ganassi Racing és Techeetah is ott lesz Szenegálban jövő januárban.

Fontos információk derültek ki Zanardi balesetéről.


F1 2020: itt a várva várt „My Team” hivatalos trailere a játékból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon biztosan nem fogja olvasni ezt a cikket
Következő cikk Gasly mégis egy hosszabb távú projekt része az AlphaTaurinál?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország