Hamilton: Készen kell állnom, mert most Rosberg erősebb lesz, mint valaha

megosztás
hozzászólás
Hamilton: Készen kell állnom, mert most Rosberg erősebb lesz, mint valaha
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. okt. 2. 9:42

Lewis Hamilton úgy érzi, hogy Nico Rosberg személyében felébresztette az alvó oroszlánt és készen kell állnia.

Szingapúr óta 2008 bajnoka áll a tabella élén. Hónapokon keresztül Nico Rosberg volt az első, de két szerencsétlenebb futam és a csapattárs kitartása elég volt ahhoz, hogy forduljon a kocka.

A Mercedes azt mondta, nem fog beleavatkozni a pilóták „játékába”, így kivételezésről szó sem eshet, miközben megkettőzött erővel dolgoznak a megbízhatóságon, hogy ne az döntse el kettejük párharcát.

Matematikailag még mindig van pár esélyes a címre, de még a dupla pontok ellenére sem tekinthetünk erre a számadatra reálisan, hiszen a Mercedes előnye még mindig nagy. Hamilton inkább felkészül Rosberg támadásaira.

„Azt hiszem, most valami olyasmit fogunk átélni, amit ezelőtt még soha. Nyertem már bajnokságot, és többször is harcban voltam a címért, de most minden más. A csapattársamat gyerekkorom óta ismerem, és ő a másik nagy esélyese a bajnokságnak.” – Lewis Suzukában a csütörtöki médianapon.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Nico egy nagyon erős ellenfél, aki gyors, tapasztalt és elég rátermett a cím eléréséhez. Mentálisan is rendkívül erős, és minden képessége megvan ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. Láthatjuk, hogy idén eddig milyen teljesítményt nyújtott. Nagyon konstans, de sajnos a párbajok sokszor a technika miatt dőltek el közöttünk.”

„Fel kell készülnöm, mert Nico erősebb lesz, mint valaha. Jön a hajrá és az utolsó pillanatig küzdeni fog. Mivel fejben is nagyon erős, nem hiszem, hogy összeomlana. Tudja, hogy a végelszámolás az, ami mindent eldönt.”

„Személy szerint nem fogok változtatni semmin, ami a stílusomat illeti. Ugyanúgy versenyzem, mint korábban. Harcolok a címért és a csapattársam ellen. Izgalmas és nehéz időszak ez, de rendkívül sokat tanulunk. Egyedülálló, hogy két csapattárs küzdhet a címért, és fej-fej mellett. A versenypályán kell eldöntenünk ezt a kérdést.”

Következő Forma-1 cikk
Rosberg készen áll a Hamilton elleni ütközetre

Előző cikk

Rosberg készen áll a Hamilton elleni ütközetre

Következő cikk

Massa szerint benne van, hogy Alonso elhagyja a Ferrarit

Massa szerint benne van, hogy Alonso elhagyja a Ferrarit

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING