Hamilton: Képes vagyok Max ellen küzdeni
Lewis Hamilton nem győzi kivárni azt a napot, amikor végre a Mercedes ledolgozza a lemaradását a Red Bullhoz képest. A brit szerint ő az egyike azoknak a kevés pilótáknak, akik képesek lehetnek legyőzni Max Verstappent.
A Mercedes ezúttal is remek tempóval állt elő vasárnap, hiszen Lewis Hamilton az utolsó körökben nagyon megközelítette Max Verstappent, így a szoros befutóból mind a Mercedes, mind a brit bajnok sok reményt merít.
„Minden nap azért imádkozom, hogy behozzuk a lemaradást (a Red Bullhoz képest), és így megyünk neki a futamnak” – jelentette ki Hamilton az USA Nagydíj után. „A bajnoki címért akarok küzdeni, Max ellen akarok küzdeni. Hiszem, hogy én vagyok az egyike azoknak a versenyzőknek, aki képes erre.”
Egyelőre Hamiltonnak a bajnoki második hely megszerzésére lehet nagy esélye, hiszen behozható lemaradásban van Sergio Perezhez képest, aki tiszta versenykörülmények között egyelőre a dobogóért sem képes harcba szállni.
Ehhez persze az kell, hogy a Mercedes konstrukciója Mexikóban, a szokásostól eltérő környezeti hatások mellett is versenyképes legyen. Hamilton ugyanakkor egy más területtől is fejlődést remél.
„De össze kell raknunk a csomagot, nemcsak az autót, hanem a bokszkiállások során is jobban kell működnünk. Nagyon sok területen kell kiegyenlítenünk az erőviszonyokat ahhoz, hogy felvehessük a versenyt a bajnokokkal.”
Eközben Hamilton egy másik projekten is rajta tartja a szemét, ugyanis megjelent a hétszeres brit bajnok alkoholmentes tequilája, amivel az üdítőitalok piacán akarja megvetni a lábát.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.