Hamilton: „Keményen kell dolgoznunk, ha a Ferrari előtt akarunk maradni”

Hamilton: „Keményen kell dolgoznunk, ha a Ferrari előtt akarunk maradni”

Lewis Hamilton és Nico Rosberg is nagyon pozitívan nyilatkozott az első napot követően Szocsiban, de a brit bajnok egyértelműen tart a Ferraritól.

Ma Oroszországban a mezőny sikeresen letudta az első két szabadedzést, melyeken jól látszott, hogy a Mercedes még mindig tempóelőnyben van, de a Ferrarinak ismét lehet keresnivalója.

Lewis Hamilton

Jó újra az autóban lenni, miután úgy éreztem, hogy nagyon hosszú idő telt el a Kínai Nagydíj óta. Ez egy konstruktív nap volt a hétvége indítását illetően. A legtöbb programunkat sikeresen teljesítettük, kivéve egy kisebb részt a végén, miután az abroncsaim nagyon rossz állapotba kerültek. Ez azonban nem jelentett nagy drámát.

Azt hiszem, erősek vagyunk ezen a helyszínen, de továbbra is keményen kell dolgoznunk, ha a Ferrari előtt akarunk maradni. Úgy néz ki, hogy ezen a hétvégén egy lépéssel közelebb lehetnek hozzánk.

Van néhány dolog, aminek még utána kell néznünk, hogy tökéletes legyen a beállításunk az időmérőre, így majd ezek után látni fogjuk, hogy is állunk…

Nico Rosberg

Erősen kezdtük a hétvégét. Ezen a pályán nehéz a munka, köszönhetően a gumiknak és sok olyan hely van, ahol könnyen hibázhatunk.

Attól eltekintve, hogy a második edzésen nem sikerült egy teljes kört futnom a szuper-lágy abroncsokon, ez egy jó nap volt. Az autó jól érezte magát a pályán a délelőtti gyors körén, és délután szintén a hosszabb etapokon, úgyhogy nagyon biztató a kép.

Remek dolog visszatérni Oroszországba, és már nagyon várom a hétvége további részét.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING