Hamilton: kemény lesz legyőzni Vettelt, de nem lehetetlen

Lewis Hamilton szerint kemény dió a Red Bull Racing és Sebastian Vettel, de nem lehetetlen vállalkozás legyőzni őket. A 2008-as bajnok minden áron nyerni akar Spában.

Hamilton a BBC-nek írt beszámolójában kifejtette, hogy „az utóbbi hat évben mindig elment nyaralni augusztusban, de idén hat napot edzett a hétből”. „Sohasem mentem el vacsorázni vagy partyzni, és minden este korán ágyba kerültem – mindig 23.30-ra.” Hamilton csak két napot nyaralt, amikor a barátaival Coloradóban volt egy hétvégére.

„Nagyon sokat tanultam az egészségemről és a fizikai jólétemről az utóbbi három hétben. 28 éves vagyok, és tisztában kell lennem azzal, ahogy öregszem, a versenyzés nyomot hagy a testemen”- mondta a Mercedes versenyzője. „Meghúzódott a hátam, amikor hasprést csináltam edzés alatt, és el kellett mennem egy csontkovácshoz. Lenyűgöző volt, mivel rámutatott nagyon sok dologra, melyekről még csak azt sem tudtam, hogy ilyesmi zajlik a testemben; területekre, melyeken fejleszthetek. Ez egy új spektrumot nyitott a fitnesz terén, és elgondolkodtatott azon, nem-e bővítenem kellene a csapatom.”

„Új diétát követek, és jelenleg remekül érzem magam. Próbálok sokkal jobban elmerülni a részletekben, mint tettem korábban. Például azt is csak mostanában tudtam meg, hogy a bal oldali csípőizmom a leggyengébb pontom. Azt gondoltam, elég erős a hátsóm! Erősítenem kell rajta, mivel ez hatással van minden más izomra.”

Hamilton nagyon pozitív hangulatban érkezett meg Spába. „Összességében ez egy nagyon produktív nyár volt, és remekül éreztem magam, amikor csütörtök délelőtt megérkeztem Spába. Hihetetlenül lenyűgöző látvány volt, amikor Monacóból jöttem Spába, és a nap éppen jött fel – ez nagyon is reflektált a pozitív hangulatomra, ahogy nekivágok a maradék kilenc versenynek.”

„Tényleg nagyon jó helyen vagyok”- folytatta. „Nagyon nyitottnak érzem magam azzal kapcsolatban, mi lehetséges. Iszonyatosan elszánt vagyok, koncentráltabb, mit valaha, és általában véve is elmondható, hogy izgatott vagyok azzal kapcsolatban, ami előttem áll.”

„Bízok a csapatban és a képességeiben; a dolgokban, amiket terveztek az autóval kapcsolatban. Kedden először látogattam el a gyárba a Magyarországon szerzett győzelem után. Úgy éreztem, nagyon pozitív hangulat uralkodik ott. Mentem a szimulátorban is, és kipróbáltam pár dolgot, amit ide hoztunk el. Fejlesztettek valamennyit a szimulátoron ahhoz képest, amikor legutóbb vezettem – mindez jó érzéssel tölt el, mivel olyan, mintha én is részese lennék annak az iránynak, ahova tart.”

„A bajnokság mindig ott motoszkál valahol a fejedben, de sohasem tudhatod, mi fog történni az adott hétvégén. Úgy jöttem el ide Spába, hogy győzni akarok – jobban, mint valaha -, de mindez arról szól, hogy kezeled az elvárásokat. Egy jó autónk van, és versenyképesnek kellene lennünk; mindez nagyszerű érzéssel tölt el, mivel tudom, ha a legjobb formámban vagyok, akkor még ennél is jobb eredményekre vagyok képes.”

„De nem gondolom, hogy én lennék Sebastian Vettel legnagyobb kihívója – ahogy azt egyesek mondják. Úgy jöttem el ide, hogy tudom, talán a Ferrari tett egy lépést. Fernando Alonso versenyképes lesz, és Kimi Räikkönen is kemény dió lesz a Lotusszal. Továbbra is úgy érzem, hogy Sebastian Red Bullja a legjobb autó. Kemény lesz legyőzni őket, de nem érzem úgy, hogy nem lehetetlen.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING