„Hamilton joggal kritizálta a Red Bullt: Perezt sosem támogatták”
Johnny Herbert egyetért Lewis Hamiltonnal. A hétszeres világbajnok a szezon korábbi részében a Red Bullnál fennálló helyzetet kommentálta, az egykori F1-es versenyző pedig úgy véli, a britnek igaza van.
Óriási volt a különbség idén a bikások két versenyzője között, ez pedig olyan szóbeszédekhez vezetett, miszerint a Red Bull teljes mértékben beállt Max Verstappen mögé, míg Sergio Pereznek nem nyújtanak elég támogatást.
Arról, hogy mi volt pontosan a probléma, maga Perez is beszélt korábban, és főként az RB19-es neki nem kedvező tulajdonságait és az önbizalomvesztést nevezte meg fő okként. Christian Horner eközben úgy nyilatkozott a témában, hogy ők csak a lehető leggyorsabb autót akarják pályára vinni, ezért nem részesítik előnyben egyik versenyzőjüket sem.
Bármi is az igazság, Herbert úgy véli, Hamilton nem mondott butaságot, amikor azzal állt elő, hogy Perezt nem támogatják eléggé házon belül. „Emlékszem, hogy a Red Bull igen komoly kritikákat kapott. Az eredmények azonban kicsikét javultak az év vége felé, ezért a kritikák inkább támogató üzenetekké váltak.”
„Vélhetően támogatniuk kellett volna, amikor a dolgok nem alakultak olyan jól. Lewis azt mondja, amit… én megértem. Sergio a történelem egyik legjobbja ellen kénytelen menni, ezért rendkívül nehéz dolga van” – nyilatkozta az Expressnek Herbert.
Persze azért Hamilton akkori szavait is érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen a Mercedes pilótája olyan megjegyzéseket is tett az év folyamán, miszerint ő közelebb lenne Verstappenhez ugyanabban az autóban, a hollandnak pedig amúgy sem voltak olyan erős csapattársai karrierje során, mint neki, így könnyebb dolga is volt.
Eközben vannak olyanok is, akik szerint Verstappen idei eredményeit egyszerűen alábecsülik...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.