Lewis Hamilton: Ezért kaptam 7 tizedet az első szektorban
Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a Mercedes eredményesen változtatott az autója beállításain a 2023-as Forma-1-es Japán Nagydíj időmérőjére, de így sem biztos abban, hogy több van a hétvégéjében.
Lewis Hamilton a 7. helyre kvalifikálta magát a suzukai időmérőn, miután a második szabadedzés után még elégedetlen volt az autójával.
A hétszeres világbajnok versenyző örül, hogy ismét eredményes munkát végeztek az egyik napról a másikra, de elismerte, hogy ettől még nem biztos, hogy az a vasárnap elért pozíciójukban is meglátszik majd.
„Szörnyű volt a tegnapi nap, valamiért mostanában minden versenyhétvégén van legalább egy rossz napunk” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak. „Az éjjel megváltoztattuk az autó beállításait, és jobb is volt vezetni így az autót.”
„Az, hogy 7 tizedet kapunk az első szektorban, az autónk gyenge hátsó tengelye miatt van, az első jól működik” – mondta Hamilton, aki szerint ez „100%-ban” az autó alapvető koncepciójára vezethető vissza.
„A versenyen így is óriási hátrányból indulunk, és láttuk, hogy mire képes a McLaren, az Aston Martin, és még mindig előttük vannak. Abban reménykedek, hogy a verseny azért jobban alakul” – utalt Hamilton a riválisaik erős versenyszimulációira.
Hamilton hozzátette, hogy a Suzukában tapasztaltak megerősítették az érzését azzal kapcsolatban, hogy a Mercedesnek a Red Bull útját kell követnie koncepciószinten.
„A McLaren és az Aston Martin már bebizonyította, hogy mekkora előrelépést lehet elérni egy ilyen változtatással. Suzuka még ezzel az autóval, hátsó tapadás nélkül is élvezetes volt.”
Lando Norris nem a Mercedesekkel akar foglalkozni a vasárnapi verseny alatt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.