Hamilton Vettel szingapúri kieséséről: „Jobb ez így...”

Lewis Hamilton szívesen harcolt volna Sebastian Vettel ellen, de ő is tudja, jobban járt, hogy kiesett a német riválisa.

A szingapúri verseny startja igazi drámát hozott, amikor Vettel, Verstappen és Räikkönen összeakadt egymással. Végül mindhárman kiestek, ami óriási sanszot adott Hamiltonnak a Mercedesszel.

Az időmérőn gyengék voltak a németek, de a futamon a vizes pálya, és a kaotikus start megadta számukra a lehetőséget. Lewis megnyerte a Szingapúri Nagydíjat és jelentős mértékben növelte az előnyét, ami így már majdnem 30 pont a Ferrari versenyzőjével szemben.

„Mint mindig, először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert kiváló munkát végeztek. Nagyon sok pontot szereztünk ma, miközben Valtteri is felállhatott a dobogóra, ami szintén fontos volt.”

„A tegnapi nap után fogalmunk sem volt arról, hogy mi fog ma történni. Most nem is lehetnék ennél boldogabb. Nyilván a rajtnál történtek is segítettek és Isten meghallgatta az imáimat. Bíztam benne, hogy így lesz.”

7 érdekesség a Mercedes "félig" F1-es szuper-autójáról, amit eddig nem tudhattál

„Hogy őszinte legyek, Seb ellen akartam harcolni. Azt gondoltam, hogy lehet egy jó csatánk, de persze jobb így a helyzet, ahogy végül alakult. Ahogy leesett az eső, tudtam, hogy van esélyünk. Szárazon nem ment szombaton, de most a változó körülmények mellett igen. Daniel is remekül ment a Red Bullal és azt a csatát is élveztem.”

„Csak a győzelemre koncentráltam, és igyekeztem ott lenni a legjobb helyen. Nagyon örülök ennek az eredménynek, de folytatnunk kell a kemény munkát, bármi is történjen a folytatásban.”

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Szingapúri Nagydíj
Alesemény Vasárnap
Pálya Singapore Street Circuit
Versenyzők Lewis Hamilton , Sebastian Vettel
Csapatok Mercedes
Cikk típusa Motorsport.com hírek