Hamilton jó napot zárt, de a Red Bullok is közel

Lewis Hamilton győzelmével zárult a pénteki második szabadedzés. A brit pilóta saját csapattársát és Max Verstappent megelőzve lett első. Napját jónak értékelte, ugyanakkor a mostani eredmények láttán szoros csatára számít a Red Bull-lal.

The car of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

The car of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Steve Etherington / Motorsport Images

A világbajnoki címvédőt első körben napjának alakulásáról kérdezték. „Kemény volt. Eléggé kemény a helyzet odakint. Sosem volt még ilyen meleg. Nem hinném, hogy voltam már Spanyolországban ilyen melegben. Általában februárban és márciusban vagyunk itt, vagy május elején. Az időjárás gyönyörű, de az autóban iszonyat nehéz, és a gumik is megsínylik a dolgot.”

„Rendben volt ez a nap. Jó nap volt. Számomra különösen a második edzés volt jó, és a hosszú etapok. Úgy tűnik, hogy közel vannak a Red Bullok, szóval igazán szoros futamra számítok.”

A csapatok a téli tesztek után tértek vissza a barcelonai pályára, és február óta természetesen sokat fejlődtek az autók, de a melegebb körülmények miatt az előrelépés valódi mértékét nehezebb megítélni. Hamilton szerint a hőmérséklet sok mindent elfed jelenleg.

Még több F1 hír:

„Olyan régen volt már, hogy nem igazán emlékszem vissza februárra. Szerintem a hőmérséklet biztosan elfed számos dolgot. A gumik nem boldogok ilyen körülmények között, szóval lényegében csak túlmelegedő abroncsokkal csúszkálsz körbe.”

Hamilton természetesen élvezi a gyors kanyarokkal tűzdelt barcelonai aszfaltcsíkot, és ebben közrejátszik autójának gyorsasága is.

„Minden évben egyre gyorsabbak vagyunk itt. A korábbi években még kérdéses volt, hogy padlógázzal vehetsz-e egy-két kanyart. Most már viszont nincs ezzel gond. Szerintem mindenki padlógázzal veszi a 3-as és 9-es kanyart. Az utolsó szektorban lévő lassú szakasz az, ami elég trükkös a szél miatt. Nehéz észrevenni, de viszonylag szeles az idő, tehát jó kihívást jelent.”

Az FP2 győztesét végül a gumihelyzetről is kérdezték. Az utóbbi két futamon komoly gondok léptek fel a Mercedesnél gumifronton, és most a spanyol hőség nehezítheti meg a dolgukat ezen a hétvégén.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Fotó készítője: Motorsport Images

„Nem láttam semmi hólyagosodást, de múlt hét pénteken sem láttam. Nem tudok túl sokat mondani erről. Rendben volt. Nemsokára jön a megbeszélés, aztán látjuk, hogy hol állunk ilyen téren. A hosszú etapok nem tűntek rossznak. Nem tudom, hogy milyen messzire tudunk jutni ezeken a gumikon, és milyen messzire tud menni a Red Bull. Ez határozza majd meg, hogy egy vagy két kiállás lesz-e a hétvégén” – nyilatkozta Hamilton a pénteki napot követően.

A gumikról röviden Bottas is elmondta a véleményét, aki az első edzés megnyerése után délután a második helyen végzett. „Legalább ma nem volt hólyagosodás. Ezen a durva aszfalton a gumik elkopnak a hólyagosodás helyett, szóval szerintem ez jó dolog számunkra. Ma minden keveréken mentünk hosszú etapokat, emiatt sokat kell még tanulnunk, mielőtt elkezdődhetne a verseny” – értékelt röviden Bottas.


Hűtőkkel versenyeztek a Red Bull versenyzői

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen jobban örült volna a lágyabb gumiknak
Következő cikk Norris: a keménynél még az esőguminak is jobb a tapadása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország