Hamilton javított az F1 erősorrendjében a Francia GP után, de nem csak Verstappent látták jobbnak nála

Az F1.com hat szakértője által vezetett erősorrendben összesítésben Lewis Hamilton feljött a harmadik helyre, a Francia Nagydíjon pedig Max Verstappen teljesítményét tartották a legjobbnak, a holland és a brit bajnokaspiráns közé pedig befért még egy brit.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A szezon hetedik Forma-1-es futamán Max Verstappen tudott győzni a Red Bull kétkiállásos stratégiájának és a holland kiváló versenyzésének köszönhetően, és az F1.com szakértői úgy vélik, ő nyújtotta a legjobb teljesítményt Franciaországban: 10-ből 9,2 pontot adtak a teljesítményére.

A Paul Ricard-on még kimagaslónak tartották Norris (8,8), Hamilton (8,7), Gasly (8,5) és Russell (8,3) teljesítményét is – a Williams brit versenyzője bár „csak” a 12. lett, de mindezt a mezőny egyik leggyengébb autójával érte el a kiesést nem hozó versenyen, hiába vesztett több pozíciót is a rajtnál.

 

A McLaren friss igazolásának, Daniel Ricciardónak a teljesítményét is 8 pont felett értékelték (8,2), míg a Red Bull-lal a második dobogóját begyűjtő Perez 8 pontot kapott. Rajtuk kívül még Alonso (7,8), Vettel (7,7) és Bottas (7,3) fért be a top 10-be.

A szezon összesített erősorrendjében hatalmas változások nem történtek, továbbra is Verstappen és Norris áll az első két helyen, Hamilton viszont meg tudta előzni Leclerc-t a 3. helyért. Az ötödik és a hatodik helyezett maradt a pozíciójában, míg a hetedik és a nyolcadik, valamint a kilencedik és a tizedik pozíciót cserélt.

A F1.com 2021-es összesített erősorrendjének top 10-es sorrendjét és az idénybeli átlagot alább tekinthetitek meg, a Forma-1-es szezon pedig a hétvégén a Stájer Nagydíjjal robog tovább.

Perez: A Red Bull nem tiltja meg nekem, hogy legyőzzem Verstappent…

1. Max Verstappen 9 pont
2. Lando Norris 8,6 pont
3. Lewis Hamilton 8,2 pont
4. Charles Leclerc 8 pont
5. Pierre Gasly 7,7 pont
6. Carlos Sainz 7,4 pont
7. Sergio Perez 7,3 pont
8. Esteban Ocon 7,2 pont
9. George Russell 7,1 pont
10. Antonio Giovinazzi 7 pont

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: a Red Bull nem tiltja meg nekem, hogy legyőzzem Verstappent
Következő cikk Wolff nem tágít: az a Honda-motor akkor is erősebb lett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország