BRÉKING

Hamilton izgatottan várja a Magyar Nagydíjat: fekszik neki a pálya, magában is bízik

Lewis Hamilton bizakodva tekint előre a jubileumi Magyar Nagydíjra, ráadásul utána ott a szünet, amiben keményen fog edzeni, hogy ismét erősen teljesítsen a szezon második felében. A hazai győzelem és a remek stratégiai döntés tovább erősítette önbizalmát, továbbá üzent a külvilágnak, hogy helyes döntéseket hoz - pályán és azon kívül egyaránt.

A verseny utolsó harmada hozta a lottót a Brit GP-n, mivel elkezdett esni az eső, de kezdetben csak a pálya egyes részein, meglehetősen enyhén. Majd Hamilton döntött, az élről állt ki átmeneti esőgumiért, Rosberg pedig azt gondolta, csapattársa rosszul választott, innen az övé a pálya. Nem így lett, és ő is követte a britet, aki behúzta a győzelmet, harmadik alkalommal hazai pályán.

"100 százalékosan bíztam magamban a döntéshozatalt illetően"- mondta Hamilton hétfő este a brit médiának. "Nem tudod fél seggel megülni; vagy megcsinálod, vagy nem. Őszintén elmondhatom, sosem éreztem úgy, hogy ez lenne az erősségem a Forma-1-ben, meghozni ezeket a döntéseket"- folytatta az önelemzést. "Általában véve azért van így, mert a versenyző csak egyetlen szögből látja a dolgokat, míg a srácok jobban átlátnak mindent, így inkább a csapatra bízom magam. Korábban határozottan voltak esetek, amikor a csapat helyesen döntött, és olyan is, hogy tévesen. Nem tudom, a jövőben hogyan fog alakulni ezen a téren, de örülök, hogy ezt most sikerült kipipálni."

Kilenc futamból ötöt behúzott, 17 ponttal vezeti a bajnokságot. Egyelőre remek formában van, és hiába beszélnek arról, hogy a magánélete negatív hatással lehet a teljesítményére, ő kitart a saját út mellett.

"Mindenben így van. Bízok a döntésemben, bízok magamban, minden döntésben, amit a versenyzés világában vagy azon kívül hozok"- jelentette ki. "Vannak vélemények pro és kontra, de még mindig is úgy vezetek, ahogy vezetek, élvezem a versenyzést, és láthatják, 100 százalékosan benne vagyok. Minden kifizetődik. A silverstone-i hétvége előtt nagyon sok vita folyt a döntéseimet illetően, és arról, amiket csinálok. Az egészben az a furcsa, hogy az emberek beszéltek, és nekem meg nagyon fontos dolgokat kellett megtennem."

"Például ott van az, hogy miért nem teszteltem"- hozta fel az osztrák tesztet, amit a Skynak adott nyilatkozata alapján orvosi időpont miatt hagyott ki. "Tudtam legbelül, hogy helyesen cselekszek, de folyamatosan tartottam a kapcsolatot a mérnökökkel, és nem éreztem azt, hogy elbukom. Jó volt idejönni, és miközben mindenki azt mondta, el fogom bukni, megmutattam, hogy nem ez a helyzet."

//

Egy fantasztikus kép Massáról és a fiáról! Elkapták a pillanatot:)

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 6 July 2015

Két hete csapattársa lerajtolta és be is húzta a futamot. "A legutóbbi futamon éreztem először azt, hogy különösen gyors volt a versenyen"- jegyezte meg Hamilton Rosbergről.

2008-ban és 2014-ben megnyerte a Brit Nagydíjat, utána bajnok is lett. Reméli, idén is így lesz.

"Ez a terv, ezért dolgozok. A tavalyi kivételes év volt nekem, és azt gondolom, hogy valamivel még jobban is végzem a dolgom idén - nem gondoltam volna, hogy képes leszek rá"- mondta a brit bajnok.

"Összességében elégedett vagyok ezzel, és most irány Magyarország"- tekintett előre Hamilton a 10. futamra. "Boldog vagyok, összejött a dolog tavaly óta, de most határozottan jobban élvezem. Élvezem az életet, sokkal inkább versenyzek, mint bármikor. Ez egy nagyszerű pálya volt nekem a karrierem alatt, izgatott vagyok miatta, utána pedig ott a szünet"- utalt a Hungaroringre és az azt követő szünetre.

"Őrülten fogok edzeni a szünetben, hogy biztosra menjek, erős vagyok a szezon második felére. Általában véve elmondható, a szezon második fele volt az erősebb rész nekem."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Adrian Newey az Aston Martin szuper-autóján dolgozik: F1-es előszele lehet a projektnek
Következő cikk Ron Dennis szerint Button jövőre is a McLaren-Honda versenyzője lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország