Hamilton istenadta tehetség, Schumacher a legteljesebb versenyző

Nico Rosberg minden idők két legeredményesebb pilótájával mérhette össze tudását csapattársként, és győzte le mind a kettőt pályafutása eltérő szakaszaiban. Most arról mesélt röviden, hogy kinek mi volt az erőssége.

Race winner Nico Rosberg, Mercedes AMG

Race winner Nico Rosberg, Mercedes AMG

Steven Tee / Motorsport Images

Nico Rosberg egyedülálló teljesítményt hajtott végre azzal, hogy mindkét világbajnok skalpját begyűjtötte pályafutása során. Schumacher mindhárom évben mögötte végzett a tabellán 2010 és 2012 között, míg Hamiltont 2016-ban győzte le, amikor megszerezte világbajnoki győzelmét.

A 35 éves egykori pilóta a Frankfurter Allgemeinen Sonntagszeitunggal osztotta meg a gondolatait a két nagyszerű pilótáról, akikkel 2010 és 2016 között versenyzett egy csapatban. A német kiemelte, hogy a mai napig összesen 14 világbajnoki címet gyűjtő versenyzők talán a sportág valaha volt legjobbjai közé tartoznak.

Még több F1 hír:

„Schumacher kétségtelenül minden idők legteljesebb pilótája. Ahogy ő megértette ezt a sportot, amilyen motivációval fejlesztette magát és a csapatát minden körülmények között, az egyszerűen lenyűgöző volt. Nem hiszem, hogy bárki képes lenne hasonlóra a Forma–1 történetében.”

Rosberg a 2010-es szezonnak Schumacher csapattársaként vágott neki a Mercedesszel. Abban az évben Rosberg három dobogós helyet szerzett és végül hetedikként végzett a bajnokságban. Schumacher mindössze a kilencedik helyig ért fel.

Hat évvel később Rosberg megnyerte élete első világbajnoki címét Lewis Hamilton csapattársaként a Mercedesben. A német aztán év végén váratlanul bejelentette visszavonulását. „Hamilton természetes tehetség, pilóta egy másik bolygóról. Amint beül az autóba, az egyszerűen szuper gyors lesz, ami elképesztő.”

A Mercedes már komolyan készül 2022-re, mert továbbra is dominálni akarnak


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Abiteboul: az F1 „nem tesz eleget” az erőviszonyok kiegyenlítéséért
Következő cikk Ő már biztosan nem lesz a Ferrari új ügyvezető igazgatója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország