Hamilton is megszólalt a szaúdi verseny körüli balhéról

Lewis Hamilton a pénteki sajtótájékoztatók során a jövő évben esedékes Szaúdi Nagydíjról is elmondta a véleményét. Mondhatnánk, hogy csak többé-kevésbé, mivel állítása szerint nem tud eleget az emberi jogi aggályokról, amivel például Amnesty International előállt.

Hamilton is megszólalt a szaúdi verseny körüli balhéról

Jövőre 23 hétvégésre bővülhet a Forma-1 naptára, egy új helyszínnel gyarapodhat a széles paletta, mégpedig Szaúd-Arábiával. A konzervatív közel-keleti ország egyre inkább próbál terjeszkedni a sportok terén, például az Aramco nevű cégen keresztül az F1 egyik főszponzorává váltak.

Az Amnesty International azonban nemrég súlyos aggályokat vetett fel a nagydíj kapcsán, hogy ez egyfajta trükk Szaúd-Arábia részéről, egy kísérlet arra, hogy a sporton keresztül „kimossák” az ország emberi jogi jogsértéseit, hogy jobb színben tűnjön fel.

Lewis Hamiltont is megkérdezték erről a pénteki sajtónap során, aki lényegében nem adott erre vonatkozóan pontos választ, mivel állítása szerint nincsen teljes képe arról, hogy véleményt tudjon alkotni az ügyben:

„Nem igazán tudok erről eleget, hogy válaszoljak, mielőtt ezt megteszem, szeretnék többet tudni erről. Őszintén megvallva, nem tudok eleget az emberi jogi problémáról, ami Szaúd-Arábiát érinti, van néhány barátom, aki gyakran jár oda, és azt szokták mondani, hogy lenyűgöző hely”

„Mielőtt elmondanám erről a véleményem, pontosan meg akarom tudni, hogy miről van szó. Én hiszek abban, amit annak idején Nelson Mandela mondott, hogy a sportnak megvan ahhoz az ereje, hogy pozitív irányba változtassa a világot”

„Szerintem már láthattuk, hogy elindult pozitív irányba a változás, és idén már rendesen elköteleztük magunkat az egyenlőség és az emberi jogok védelme terén, szóval szerintem sok más sporthoz hasonlóan megmutattuk, képesek vagyunk változást hozni”

 

„Jelenleg az a helyzet, hogy olyan országokba megyünk, amelyek kapcsán nem tudok minden egyes emberi jogi sérelemről, viszont azt tudni vélem, hogy maga az esemény nagyszerű lehet” – magyarázta Hamilton.

„Nem tudunk minden egyes helyen olyan pozitív változást elérni, amely hosszantartó lenne. A kérdés az, hogy tudnánk-e egyáltalán? Tudnánk-e annak platformot szolgáltatni, hogy bizonyos ügyekre felhívjuk a figyelmet, és küzdünk a változásért?” – zárta a világbajnok.

Lewis Hamilton arról is beszélt, hogy meglepetésként érte a fizetési sapka.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Csak egy Ferrari-junior fog jövőre lehetőséget kapni
Előző cikk

Csak egy Ferrari-junior fog jövőre lehetőséget kapni

Következő cikk

Senna előtt tiszteleg hétvégi sisakjával Pierre Gasly

Senna előtt tiszteleg hétvégi sisakjával Pierre Gasly
Hozzászólások betöltése