Hamilton is meghatódott Russell első futamgyőzelmén

Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es csapatának pilótája elárulta, milyen érzelmek öntötték el látva, hogy csapattársa, George Russell ünnepli kettős győzelmüket Sao Paulóban.

George Russell, Mercedes AMG, 1st position, Lewis Hamilton, Mercedes AMG, 2nd position, the Mercedes team celebrate victory after the race

Az Ezüst Nyilak voltak a Forma-1 megdönthetetlen uralkodói a hibrid erőforrások 2014-es bevezetése óta, minden egyes konstruktőri bajnoki címet behúztak 2021-ig, amikor azonban az egyéni pontversenyben Max Verstappen le tudta gyűrni Lewis Hamiltont.

 

Az új műszaki szabályzat életbe lépésével azonban a Mercedes lassan találta meg önmagát az év elején, így lemaradtak a Red Bull és a Ferrari mögött. Ennek ellenére autójuk folyamatosan javult és különösen az Amerikai Nagydíjra hozott csomag ismét az élmezőnybe repítette őket.

Végül Brazíliában megtört a jég, George Russell ugyanis megszerezte első futamgyőzelmét, mögötte Lewis Hamiltonnal, azaz a 2020-as Emilia-Romagnai Nagydíj óta első kettős győzelmét aratta Toto Wolff gárdája.

A Channel 4-nak adott interjújában Hamilton elárulta, mennyire büszke arra, hogy minden egyes dolgozójuk fáradhatatlan munkájának köszönhetően vissza tudtak térni a csúcsra: „Láttam egy videót a csapatról, amikor Dubajba jöttünk.”

Még több F1 hír:

„Látni azt, hogy mindenki együtt ünnepel, eléggé meghatott, főleg úgy, hogy tudom, mennyire keményen dolgozott idén mindenki. Az is, hogy tudtam, mennyire nehéz lett volna nekik tudni, hogy az egész múlt téli munkájuknak nincs eredménye. Az egész szezon erről szólt, hogy ne adjuk fel a hitünket, a reményeinket és emiatt ez a kettős győzelem számomra és a csapat számára egy nagyon büszke pillanat volt.”


Év végi bizonyítványosztás a Motorsport.com-nál: a 17. helyen: Mick Schumacher

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon szerint "sosem lesz igazi lezárása" a Red Bullnál történteknek
Következő cikk Gasly: ha nem változik a büntetési rendszer, sok pilótát fenyeget az eltiltás veszélye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország