Hamilton is kiáll Monza mellett!

Hamilton is kiáll Monza mellett!

Lewis Hamilton hisz benne, hogy „a politika és az egyéb dolgok” az Olasz Nagydíj jövője körül lassan megoldódnak, és Monza a Forma-1-es naptárban maradhat.

Hamilton csatlakozott versenytársaihoz, Fernando Alonsohoz, és Nico Rosberghez, és Ő is feliratkozott az Olasz Nagydíj támogatóinak listájára. A vitát Bernie Ecclestone indította a Bahreini és a Spanyol Nagydíj közti három hetes szünetben, amikor azt mondta, hogy Monza jövője erősen kérdéses.

Monza a Forma-1 egyik legrégibb és legikonikusabb pályája, ennek ellenére a verseny szervezői és Ecclestone vitába keveredett a szerződéshosszabbítás kapcsán. Az olaszok azt állítják, hogy nem tudják vállalni a megnövekedett jogdíjakat, Ecclestone pedig nem enged. Megegyezés – vagy külső pénzügyi segítség – nélkül az esemény a Francia és a Német Nagydíj útját követheti, amik 2009-ben, illetve 2015-ben már eltűntek a Forma-1 naptárából.

Ecclestone-t egyáltalán nem rázná meg Monza elvesztése, Hamilton viszont kitart az olasz pálya mellett.

„Két oldalról közelíthetjük meg a problémát. Van a pálya, ami nagyszerű történelmi múlttal rendelkezik a sportban, és aztán ott vannak a szurkolók, akik a hangulatért felelősek a hétvége folyamán.”

„Van néhány különleges verseny a naptárban, mint a Brit, a Spanyol, az Olasz és a Német Nagydíj – amik számomra azt az érzést keltik, hogy a sport gyökereit képviselik, különösen azért mert olyan sok szurkoló látogat ki. Amikor az Olasz Nagydíj dobogóján állsz, az egész célegyenes megtelik emberekkel, főleg Ferrari drukkerekkel, de a lényeg, hogy olyan rajongókkal, akiket nem látsz máshol. Ezért fontos, hogy Monzát megtartsuk. Ha elveszted az Olasz Nagydíjat, akkor annak a sok szurkolónak is búcsút kell intened.”

Ecclestone most annyi könnyebbséget adott az olaszoknak, hogy ha Monza nem is tudná megrendezni az Olasz Nagydíjat, akkor egy másik olasz pálya átvehetné a helyét a Forma-1-es naptárban.

Hamilton nem hisz ebben: „Őszintén szólva nem hinném, hogy ez történne. Szerintem itt csak „a politika és egyéb dolgok” játszanak közre, amit meg lehet oldani.”

//

Egész egyszerűen hihetetlen, hogy a 21. századi Forma-1-ben történhetnek olyan balesetek, amiknek az okára sosem derül fény... Ijesztő! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, May 16, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone , Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING