BRÉKING

Hamilton: Imádom a Magyar Nagydíjat, de nem tudom, hogy miért vagyok itt ilyen sikeres

Lewis Hamilton szerint nincs igazi titka azt illetően, hogy miért ilyen sikeres a magyarországi helyszínen, de már nagyon várja a következőt a Mercedesszel.

Lewis Hamilton

Nagyon büszke voltam arra, hogy mindkét autónk ott volt a dobogón Hockenheimben. Ez egy nagy siker volt a Mercedes-Benz számára Németországban, és az összes ott dolgozó számára is az elmúlt hétvégén. Személyes szinten nem tudtam ezt teljesen átérezni, mivel egy nehéz hétvégén vagyok túl, és végül több pontot vesztettem Nico ellen a bajnoki csatában.

Ezzel együtt nagy móka volt versenyezni és a lehető legjobb munkát végeztem. Hálás vagyok azért, hogy az időmérő edzés után ennyire fel tudtam zárkózni.

Most a Magyar Nagydíj következik a naptárban, mely mindig egy különleges hétvége számomra, hiszen négy rajtelsőséget és négy győzelmet szereztem itt hét hétvége alatt, köztük az első sikeremmel a Mercedesszel tavaly. Nem mondhatom azt, hogy bármilyen titkom is lenne ezen pályát illetően. Egyszerűen nagyon szerencsésnek mondhattam magam ezekben az években, és ez egy olyan pálya, amit rendkívül élvezek.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Hungaroringen képes vagy agresszívebben vezetni, és ez olyasvalami, ami kicsit jobban feküdhet a vezetési stílusomnak, mint másoknak. Mindig is nagy támogatást kaptam ezen a helyszínen a szurkolóktól, szóval már nagyon várom a hétvégét.

Minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy újra ott legyek Nicón a csatában. Ez a bajnokság egy nagy kihívás számomra, de szeretem ezt, és nem is akarnám másképp.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy fantasztikus pillanat az első Magyar Nagydíjon: Ayrton Senna interjút ad a magyar tévének a rajtrácson
Következő cikk Rosberg imádja Budapestet és a Hungaroringen is nyerne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország